P. Kőnig Kelemen: Hatszázéves Ferences élet Szécsényben 1332- 1932 (Vác 1931)
I. RÉSZ. - 9. Második török hódoltság
ágyú, 50 kisebb ágyú, 100 mozsár, 80 bomba, egy mázsa puskapor és bőséges élelmiszer. 4* 1) Ezen tény világosan mutatja, hogy a török csapat már degenerált volt : hiszen ekkora felszereléssel, hősi ellenállás mellett — mint Mocsáry helyesen jegyzi meg — hónapokon keresztül is tudták volna magukat tartani. De bizonyára hallottak a keresztény felmentő sereg győzelmeiről és így sietve-siettek, hogy még Budára érjenek s végleg el ne vágják őket a délfelé vonuló csapatoktól. A nemes lengyel király megérdemelte, hogy az utókor hálásan emlékezzen meg róla, s a legenda fonja feje köré az elismerés babérkoszorúját. Pulszky Ferencné, született Walter Teréz, angol nyelven kétkötetes munkát adott ki : „Egy magyar hölgy emlékiratai" címen. Az egyik dolgozatban megemlékezik a szécsényi vár visszavételéről. „Midőn Sobiesky János lengyel király Bécs felszabadítása után Magyarországon át tért haza seregével Lengyelországba, több kisebb csatározás után Szécsény közelébe ért. A vár akkor a törökök kezén volt. Szécsény törvényes tulajdonosa akkor egy fiatal özvegy, Forgách grófné volt, aki bízva Sobiesky lengyel király közismert lovagiasságában, levelet írt a királynak, amelyben arra kérte, hogy űzze el birtokáról és várából a bitorló törököket és mint az özvegyek és árvák megvédelmezője, juttassa azt vissza az ő kezére. Ez a kérés oly élénk visszhangot váltott ki Sobiesky romantikus lelkületében, hogy seregével azonnal Szécsény alá sietett, megostromolta a várat, makacs ellenállás után bevette és visszaadta azt jogos tulajdonosának, az özvegy Forgách grófnénak. A grófné, hogy e dicsőséges haditettet megünnepelje, a lovagias király tiszteletére, annak ellenére, hogy termeit az ostrom alatt kitört tűz félig elpusztította, még aznap este díszebédet és bált adott. A véres nap tehát ünneppel és jókedvben végződött, másnap reggel pedig nem ágyúszó jelezte a nap felkeltét, hanem az ezernyi tömeg, a lakosság hálaadása, akik a nagy királyt hódolva kísérték ki a várból, midőn útrakelt seregével hazafelé." 48 2) A romantikus beállítás kedves színben tünteti fel Szécsény viszszavételét. A kolostor historikusa jegyzi fel a hagyományt, hogy a felszabadított Szécsény a „Király-utca,, és „Király-kútja" elnevezésekkel állított emléket a nagy lengyel királynak. 48 3)