Dr. Karácsonyi János: Szt. Ferencz rendjének története Magyarországon 1711-ig (Budapest 1924)

II. Könyv. A salvatorianus rendtartomány

vagy dunántúli. 1 1558-ban megint 18-an laktak itt a szerzetesek közül, de most már csak hét volt felszenteletlen testvér, ellen­ben kilencz miséspap és két növendék. A miséspapok közül négyen : Cserőgyi Benedek, Széplaki Demeter, Tengődi Gergely, Galsai Kelemen és Krasznai András hithirdetők voltak s bizo­nyára nem egyedül Gyöngyösön, hanem a szomszéd városokban is tanítottak. Szentmártoni Szilveszter és Gyulai Mátyás gyónta­tok voltak, Gyulai Ambrus mint fiatal pap szolgált, Gyulai Gás­pár és Barillai Ferencz növendékek voltak. 2 A felszenteletlen test­vérek közül egyik megvakult, egyik mint ács, másik mint sek­restyés szolgált. Négy év múlva már csak tizenöten szolgáltak itt az Úrnak és pedig maga az őr, Szentlászlai István, Tivadari Egyed a guardián, Zákányi Balázs, Egeresi László és Gyulai Ambrus igehirdetők, Diákai Mihály kántor, Szerémujlaki Ferencz, az egri igehirdető, két kezdő növendék és hat segítőtestvér. 1572-ben itt lakott maga az öreg provinciális, Tövisi Imre, továbbá az őr, Bányai Miklós, kívülök még 11 miséspap, három növendékpap és nyolcz segítőtestvér s így összesen 24-en tartózkodtak itt, mert jóformán mind ideszorultak, az elpusztult kolostorokból. 3 1560 táján magukra vállalták a szomszédos Gyöngyös­püspöki lakosságának lelkigondozását is és azért a kolostor feje vette fel a falu tizedéből a plébánost illető negyedrészt. Mivel 1599. deczember 10-én maga a provinciális, Abdái György is a gyöngyösi kolostorban tartózkodott, ő adta ki a nyugtatványt a megkapott 12 köböl borról, de már a kolostor pecsétjét függeszté a levélre s nem a csoportét. 4 A XVII. század elején új veszedelmek zúdultak a kolostorra. A rettentően eláradt szabadhajdúk veszélyeztették az úton járó­kat, sőt a vakmerő és erőszakos katonák a kolostorokat is meg­támadták. 1601. febr. 16-án Kutassy János, királyi helytartó, paran­csolja meg a szendrei, szécsényi és füleki kapitányoknak, hogy a gyöngyösi szerzeteseket mind otthonukban, mind mikor élel­mük keresése végett kéregetnek, védelmezzék meg a szabad­hajdúktól, mert ezek semmibe sem véve a keresztény jámbor­ságot, őket üldözik. 5 1602. július 12-én pedig Pethe Márton kalocsai 1 Chronica seu origo fratrum 65b. a U. o. 76. 3 Chronica seu origo fratrum fol. 76—78. 4 Szederkényi: Heves vármegye története. II. 386—89. III. 20. 5 Gyöngyösi protocollum I. 7—8. 11.

Next

/
Oldalképek
Tartalom