Dr. Karácsonyi János: Szt. Ferencz rendjének története Magyarországon 1711-ig (Budapest 1924)
III. könyv. A Stefanita-őrség
útján levelet intéztek a fejedelemhez s abban kimutatták, hogy a mikházi kolostor «az erdélyi katholikus status számára engedtetett és nem csupán a boszniai barátok számára» és így jogtalan, hogy ezek «a mikházi klastromot teljességgel csak maguknak akarják usurpálni (visszatartani) és abból a magyar barátokat excludálni» (kirekeszteni). II. Rákóczy Györgyben volt annyi magyar érzés, hogy ezt nem akarta, de csak fél rendszabályt hoz s 1656. jan. 13-án előbbi oltalomleveleit úgy módosította, hogy «a magyar barátokat semmi szín alatt a boszniai barátok a mikházi kolostorból ne merészeljék kirekeszteni, hanem elegyesleg lakjanak abban a magyar és a boszniai barátok». 1 Ámde a bosnyákokkal nem lehetett elegyesleg lakni, mert ők nem akartak maguk közt szigorúbb rendtartású ferenczrendűt tűrni. Vissza kellett tehát térni az 1655-iki római határozat egyházi végrehajtásához. Ez pedig végtelenül lassan ment. Jegenyei sokáig nem térhetett vissza Erdélybe, mert Olaszországban pestis tört ki s így más országok vesztegzárak nélkül át nem eresztették. Azután pedig a szerzetfejedelem halasztotta a végrehajtást, mert a bosnyák ferenczrendűeket nem akarta keseríteni. 1657. január havában pedig kitört a háború Erdély és Lengyelország közt. Ez még nagyobb halasztást idézett elő. Pedig a bosnyák ferenczrendűeket nem lehetett szép szóval engedelmességre bírni. 1656. elején történt, hogy Domokos Kázmér, mint őr, eladta az 1652-ben vett gyulafehérvári házat, mert ingatlanok bírása szabályaikkal nem fért össze, de ez ellen a mikházi kolostorban lakók feje és igazgatója Imotai Simon mindjárt tiltakozott. 2 Eközben 1654. óta eltelt a három esztendő és újra közgyűlést kellett volna az őrségben tartani. Az egyetemes biztos erre a mariánus ferenczrendüek híres és erőskezű provinciálisát, Taurity Pált küldte ki látogatásul és a gyűlés vezetőjéül. Azt remélték, hogy ő, mint horvát ember, tud beszélni a bosnyákokkal az ő anyanyelvükön és így jó útra téríti őket. Domokos őr el is utazott érte Pozsonyba s mivel ott nem találta, Bécsbe. De mire 1 Losteiner: Annales. Pars. II. 42. - Beke : Az erdélyi káptalan levéltára. 192.
