Dr. Karácsonyi János: Szt. Ferencz rendjének története Magyarországon 1711-ig (Budapest 1924)

III. könyv. A Stefanita-őrség

E derék, erőslelkű férfiú már tanító volt Gyulafehérvárt, midőn az isteni gondviselés őt arra vezette, hogy az erdélyi ferenczrendűek közé lépjen. 1644-ben Fehéregyházán öltözött be s mivel már megvolt ahhoz kellő tanultsága, Szalinai, gondolván a jövőre, okosan elküldötte őt Olaszországba, hogy ott jobban képezhesse magát s az őrségnek nyelvekben jártas, külföldi mű­veltségű tagja legyen. Mivel Szalinai az observansokkal állott addig összeköttetésben, ezeknek viterboi iskolájában szerzett neki hetyet. Azonban a hitterjesztő bizottság titkára ezt megtudván, Jegenyeit 1646-ban elhozatta onnan és Rómában a szigorúbb rendtartásúak ripai kolostorában helyezte el. Itt kellett neki a hittudományt végigtanulnia. 1 Gábor atya 1646 őszén visszatérvén, nem csupán a fentem­lített, döntő határozatokat hozta magával, hanem az őrség kor­mányzását érintő többi rendeleteket is. A szerzet egyetemes biz­tosa megtudván, hogy addig közgyűlést nem tartottak, kinevezte Gábor atyát látogatónak (visitator) s követelte, hogy közgyűlést tartsanak, azon új őrt válasszanak. Ennek következtében az őrség 1647. márczius 21-én csak­ugyan közgyűlést tartott Csiksomlyón. Mivel Szalinai már úgyis nagyon sokáig volt ör (hat évig, pedig csak három évig kellett volna) s mivel ő különben is nagyon el volt foglalva az apostoli helytartósággal, többé őt nem választották meg, hanem Szeráji (Szerajevoi) Marián lett az új őr. 2 Három év múlva, 1650. augusztus 10-én kelt rendelettel az egyetemes biztos Szalinai Istvánt bizta meg az őrség kolostorai­nak meglátogatásával s a közgyűlés összehívásával adván neki «gyúttal választói és döntő szavazatot a közgyűlésen. Ezt nem­sokára megtartották, mert még ez évben új embert, Magonovics Miklós nevűt találunk az őri szolgálatban. 3 Ennek idejében, körűibeiül 1652 végén befejezte áldásos éle­tét az erdélyi őrség eddigi lelkivezére : Szalinai István. Hosszas dicséret helyett pillantsunk végig mégegyszer az ő erdélyi működésén. Midőn Szalinai István Erdélybe jött, az erdélyi katholikusok 1 U. o. 21. 2 A ferenczrendűek kolozsvári levéltára loculus 15. 3 Losteiner : Annales. Pars. II. s. 26. a. 116. Dr. Karácsonyi: Szt. Ferencz rendjének története. II. köt. 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom