Dr. Karácsonyi János: Szt. Ferencz rendjének története Magyarországon 1711-ig (Budapest 1923)

II. Könyv. A salvatorianus ferenczrendűek tartománya

III, SZAKASZ. A salvatoriánus ferenezrendűek története 1517-től—1605-ig. E nyolezvannyolez évnyi időszak a nagy gyümölcsözés időszakának indult és e helyett lett a gyász, a hanyatlás, a külső és belső pusztulás időszaka. 70 kolostorban legalább 1500 szerzetes testvér fogadta örömmel hirét annak, hogy az ő felfogásuk győzött s hogy az ingatlanos magyar ferenezrendűek is teljesen elfogadták a szent szegénységet nem csupán személyeikre, hanem házaikra nézve is. Kilenczven év múlva pedig mindössze öt omladozó, rossz kolostorban mindössze harmincz szerzetes éldegélt rettegve a külső és belső ellenségtől. Hogy mennyit vesztettek, mint omlott össze lassan-lassan a XV. században oly sok fáradsággal szervezett rendtartomány, felsoroljuk akkori és 1517-iki felosztását és kolostorait. Mintha csak az 1517-iki legteljesebb közgyűlésre készült volna e jegyzék, amit itt közlünk, oly pontosan illik az 1517-iki évre, bár a kéziratban ez jelezve nincsen. Az első őrség volt, mint azt az 1465-iki évben már említők, az esztergomi. Ehhez tartoztak 1517-ben az esztergomi, budai, pesti, tatai, visegrádi, gyöngyösi ós jászberényi kolostorok. A második volt az akkor .még teljes egészében fennálló szerémujlaki. Az őr felügyelete alatt állottak az újlaki, atyai, perecskei, diakóvári, kölyűdi, kabolyi, futaki ós alsáni kolostorok. A harmadik volt az erdélyi. Ez volt a legnagyobb Őrség, mert 11 kolostor tartozott hozzá u. m. a tövisi, vajdahunyadi, meggyesi, kolozsvári, fejéregyházi, marosvásárhelyi,! felfalusi, csíksomlyai, brassai és az ország határán túl a bákai ós tergovisti. A negyedik volt a borosjenei. Ehhez tartozott a legrégibb őrségnek a sebesinek maradványaként a karánsebesi, azután a jenei, gyulai, csanádi, a szegedi és váradi.