Dr. Karácsonyi János: Szt. Ferencz rendjének története Magyarországon 1711-ig (Budapest 1923)
I. Könyv. A marianus ferenczrendűek tartománya
és Isten dicsőségére akarja fordítani a szüleitől örökölt kincseket, Azért tehát a kassai ferenczrendűeknek hagy egy nagy, drágakövekkel ékesített és megaranyozott ezüst keresztet, egy ezüst keretbe foglalt, megaranyozott ós Jézust karján tartó Máriaképet, egy nagy, megaranyozott, ezüst, 19 kassai márkát nyomó áldoztató kelyhet, néhány miseruhát ós oltárelőt még pedig a kassai városi tanács tudtával oly kikötéssel, hogy mindennap az Oltáriszentségről mondjanak misét és pedig a Boldogságos-Szűz ünnepén a Mária kápolnában az ő szülei, férje és még élő fia Miklós lelkiüdvösségéért. Kívánta ezen felül, hogyha nem messze Kassától hal meg, akkor őt Kassára vigyék, ha nagyon messze halna meg, akkor a legközelebbi ferenczrendű templomban temessék el, de amit a kassai kolostornak hagyott, az náluk maradjon és a másik kolostor ne követelhesse magának. 1 Később is nagyon szép adományokat kaptak. 1410. körül Gönczruszkai Péter (Izsép fia) a roszputi (Kassától nyugatra eső) birtokán termett gabonát fele részben nekik adja. 2 1419-ben Vilbarati Dénes kassai polgár tesz olyan rendelkezést, hogy először is fizessék meg „Szent-Miklós egyházának," tehát a ferenczrendűek templomának azt az ötven forintot, amelyet még atyja annak hagyott lelkiüdvössógéórt, azután pedig az ő majorját osszák három részre és annak egy része legyen a plóbánia-templom építésére, a második a Szent-Miklós templomé, a harmadik a poklosoké. 3 1431-ben egy Katalin nevű kassai asszony rendeletére rokona Kotier Mihály egy nagy gyertyát készíttet a SzentMiklós egyháznak. 4 Egy másik kassai polgár G-ruman Miklós Kassa város tanácsosa és neje Ágota a kassai hegyen levő nagy szőllőjüket hagyták a kolostornak azzal a kikötéssel, hogy értük mindennap misét mondjanak. Csakhogy e szőlő művelése nagyon sokba került ós igy a kolostornak nagyon sok bajt okozott. Ezért 1480-ban Esztergomi Benedek provinciális ós Lukács magyarországi őr (vagy másként főőr) engedélyével azt eladták kolos1 Blalió : Exempla antiquarum literarum. Az évszám 1405-ről 1415-re kiigazítandó, mert 1405-ben Perényi Pál még élt és igy Dorottya nem lehetett özvegye. 2 Országos levéltár. Dl. 14900. 3 Blahó : Exempla antiquarum literarum. A gyöngyösi levéltárban. 4 U. o.