Dr. Karácsonyi János: Szt. Ferencz rendjének története Magyarországon 1711-ig (Budapest 1923)

I. Könyv. A marianus ferenczrendűek tartománya

oklevelek 1346-ban és 1347-ben említik őt, de mikor választották meg és mikor halt meg, nem tudjuk. 1346-ban megérte azt az örömet, hogy az óbudai, királyi bőkezűséggel épített, csodás szép kolostorba bevezethette Szent-Ferencz leányait, a Klára szűzeket.

1 De ugyanez évben meg kellett érnie azt a szomorúságot, hogy egyik szerzetestársát Zágrábi Antalt a pápai levelek meghamisításáért meg kellett büntetnie. Tetézte e Zágrábi Antal testvér a baját azzal, hogy nem vetette magát alá a büntetésnek, hanem fellebbezett az apostoli székhez, ez pedig kénytelen volt a vizsgálatot magyarországi bíróságra, nevezetesen a csanádi ós pécsi püspökökre bizni (1347. márczius 4.) és igy a viszálykodás meg a szégyen, hogy a szerzetben ilyesmi előforpulhatott, sok ember előtt ismeretes lőn.

2 Vagy Márton, vagy esetleg még elődje 1341-ben Kapronczán, 1344-ben Sopronban, 1346-ban Nagyszombatban, 1347ben Telegden, 1348-ban Pécsett, 1349-ben Szatmárott tartottak közgyűléseket. A soproni közgyűlés költségeit bizonyos Pál mester, a szatmáriét Medgyesi Móricz (a szomszédos aranyosmegygyesi nagy uradalom birtokosa) viselte.

3 A soproni közgyűlésre adakozó Pál mester nem lehetett más, mint Magyar Pál, a hatalmas várnagy, mert hiszen ő volt többek között Sopronmegyében is birtokos és a ferenezrendűek nagy pártolója.

4 Ez időszakból újra fönmaradt egy jegyzék a ferenezrendű kolostorok számáról s ebben az olvasható, hogy Magyarországon nyolez őrségbe osztva 45 kolostor állott fönn.

5 Ez való is, mert bár az 1316-ban meglevő 43 közül kettő megszűnt, — mint láttuk — 4 új (debreczeni, lippai, szécsényi, telegdi) keletkezett. De legnagyobb és legáldásosabb eseménye ez évtizednek az volt, hogy a magyar ferenezrendűek újra teljes buzgalommal megkezdték a kunok megtérítését. Mint láttuk, tulajdonképen erre már 1278-ban vállalkoztak, de közbejött IV. László királynak Istentől való elrugaszkodása s a kunok megmaradtak pogányoknak. A XIV. század első évtizedeiben is örökösen harczolni jártak a kunok ós igy nem lehetett őket szelid erkölcsökre bírni 1 Anjouk. Okm. IV. 61. 2 Fejér: Cod. Dip. IX/1. 511—13. Theiner: I. 735. 11. 3 Történelmi Tár 1895. 754—55. 11. 4 V. ö. Anjoukori Okm. IV. 480. Fejér : Cod. 1X/1. 780. 11. 5 Holzapfel i. m. 163.