Dr. Karácsonyi János: Szt. Ferencz rendjének története Magyarországon 1711-ig (Budapest 1923)

I. Könyv. A marianus ferenczrendűek tartománya

Az 1533-iki közgyűlésen Bonaventura atyát rendelték ide guar­diánnak, Teleki Antalt hitszónoknak, Cseri Mihályt énekesnek, Szerdahelyi Miklóst a beginák gyóntatójának. 1 Ekkor tehát még teljes számban szolgáltak itt az Úrnak a ferenezrendűek s mivel a hitszónok, énekes és gyóntató nevei magyarok, azt kell hin­nünk, hogy legalább is az a része a városnak, amely a ferenez­rendűek egyházát látogatta, magyar volt. Sajnos, 1552-ben a törökök e szép kolostort is elpusztították. Veszprém. A török hódítás idején e püspöki városban jóformán egyedül a katonák uralkodtak s azok közt a református vallású hajdúk nagyon erőszakosak voltak. A szorongatott, elhagyott katholikusok vigasztalására 1675-ben telepítették ide a salvatoriánus ferenez­rendűeket. 1681-ben adott nekik egy kis telket Sennyei István veszprémi püspök, szemben a székesegyházzal. Emellett szereztek ők egy másik keskeny telket s odaépítettek egy kis kápolnát. 1689. szept. 16-án a Lazari-féle egyezség és döntés értel­mében vették át a mariánusok cserébe a beczkai házért. Móczár Miklóst küldték ide elöljárónak. Mielőtt rendes kolostort épít­hettek volna, 1705-ben, mivel a vár előbb a Rákóczi pártiak kezére került, a Heister seregéhez csatlakozott rácz katonák a vár és város többi részével együtt ezt is fölégették. 2 Zágráb. Mint a többi püspöki városokat Zágrábot is fölkeresték Szent-Ferencz fiai. Akadtak itt kegyes jótevők, akik segítették őket, hogy a székesegyháztól északra, az akkori város szólén házat építhessenek. Egyházuk védőszente Szent-Ferencz volt. Hogy az alapítás még 1235 táján törtónt, következtetjük abból, hogy a kolostor nem az 1242-ben alapított s a püspöki várossal szemben levő grécsi (geróczi) hegyén épült szabad királyi város­ban keletkezett és abból, hogy a mariánusok egyik őrségót Zágrábról nevezték el. 3 A XIV. és XV. századokban mind a püspöki, mind a királyi 1 U. o. 228—26. 2 Kósa : i. m. 551. 1. 3 Analecta Franciscana IV. 554.

Next

/
Oldalképek
Tartalom