Dr. Karácsonyi János: Szt. Ferencz rendjének története Magyarországon 1711-ig (Budapest 1923)
I. Könyv. A marianus ferenczrendűek tartománya
és a lelkivezetés, — bár az új kolostor a ferenczrendűektől kissé távol, a vártól délkeletre a Velenczei-utczán állott, — a ferenczrendűek kezében maradt. Az ünnepies istentiszteletet azonban nem ők végezték ott, mert az apáczák temploma egyúttal plébánia templom is volt és így a nagymisóket, vecsernyéket ott a plébános tartotta. Maga az alapító püspök Báthory András biztosította őket 1340-ben kiadott alapító levelében, hogy az egyik mellékoltárt számukra fenntartják és a plébános köteles nekik egyházi ruhákat is adni. 1 A szeretetnek jele az is, hogy sokan választották itt sírhelyüket a váradiak közül. Már 1339-ben egy gazdag úrnő, Balázs ispán neje kijelenti, hogy a ferenczrendűek egyházában akar temetkezni. Végrendelet tanujául meghívta a váradi guardiánt is. 2 Egy század múlva 1438-ban Botos Péter váradi polgár már előre megszerezte magának azt a jogot a provinciálistól, Egri Andrástól, hogy holtteste felett a váradi ferenczrendűek templomában mondják el a gyászzsolozsmát ós annak sírboltjában temessék el. 3 1388 előtt pár évvel nagyon tisztelt guardiánja volt e kolostornak Domonkos atya, mert a váradi káptalan jegyzője „jámbor és tisztelendő' 1 díszes nevekkel dicséri. Petry Lászlónak, az ő rokonának vagy barátjának javára királyi rendeletet íratott, mint „volt" váradi guardián, hogy Greszteród szabolcsmegyei falu harmadát annak visszaadják. 4 1472-ben váradi őr volt Székely Imre atya, akiről az általános részben szóltunk. 1532-ben pedig őr a híres hitszónok Szegedi Elek atya. 5 1493. jun. 6-án itt tartózkodott Székeséi Grergely provinciális, 1523. okt. 6-án pedig Lippai Eerencz a provinciális. 6 Az 1531-iki közgyűlésen a váradi guardián szintén megjelent. 7 Ez időszakban itt volt a hittudományi iskola, vagyis a 1 Bunyitay : A váradi. püspökség története II. 490. 3 Fejér: Cod. Dip. VIII/4. 427—29. 3 Országos levéltár Dl. 13269. 4 Bunyitay : i. m. 443. 5 Egyháztörténelmi Emlékek II. 363—64. G Bunyitay : i. m. II. 443. Egyháztört. Emlékek I. 101. 7 Kósa : i. m. 217—19.