Dr. Karácsonyi János: Szt. Ferencz rendjének története Magyarországon 1711-ig (Budapest 1923)

I. Könyv. A marianus ferenczrendűek tartománya

Legfeljebb annyi lehet belőle való, hogy helyreállította a meg­rongált, vagy elavult varannai kolostort. 1490-ben is egy másik Rozgonyi művel jó cselekedetet a varannai kolostorral, mert a szőllője után járó tizedet elengedte. 1 Rozgonyi Istvánnó, Héder­váry Katalin 1519-ben nagy, barna, kamuka ruháját hagyta az egyházra, hogy abból miseruhát vagy palástot, vagy oltár­öltözőt készítsenek. 2 Még nagyobb jótevője volt a kolostornak Ujfalusi Kis Miklós zemplénmegyei nemes ember. Ez 1510 táján 400 forintot adott kölcsön Rozgonyi VII. Istvánnak s ezért kapta zálogul a Varannó közelében eső Sókút és Zamutó falvakat. Kis Miklós halálos ágyán e 400 forintból 100 forintot elengedett Rozgonyi­nak, 300 forintot pedig a varannai ferenczrendűeknek hagyott s míg azt meg nem kapják, az ő kezükbe jutott Sókút és Zamutó. 1520-ban azután Rozgonyi VII. István kifizette a 300 forintot, sőt még valamivel többet is és azért Segesdi János az egri őr, Antal provinciális nevében visszaadja a falvakat és a dávidvágási plébános "Widerzech Antal jelenlétében elismeri, hogy a 300 forintot a varannai ferenczrendűek megkapták. 3 Az 1533-iki közgyűlés Bánmonostori Bereczket rendelte ide guardiánnak ós Makai Gáspárt hitszónoknak. 4 1550 táján oda kellett hagyni, alkalmasint azért, mert Csicsva földesura lutheránus lett. A XVII. században Varannó a kath. Drugeth család kezére került s ez 1673-ban a plébánia­templomot a romladozó kolostorral együtt a pálosoknak adta át. 5 Varasd. A régi Tótországnak jelentőségre második városa a Dráva közelében. Alapításának ideje bizonytalan, csak az bizonyos, hogy 1316-ban már megvolt és a pécsi őrséghez tartozott. 6 Egy­házának vódőszentóül Keresztelő Szent-Jánost (Szent-Ivánt) választották. Ha 1632-iki állításnak hihetünk, IV. Béla király 1 Rupp, Magyarország helyrajzi története III. 304. 2 Héderváry oklevéltár I. 564. 3 Országos levéltár. Dl. 23428. 4 Kósa : i. m. 224—25. 5 Kupp : i. m. 305. 6 Analecta Franciscana IV. 554.

Next

/
Oldalképek
Tartalom