Dr. Karácsonyi János: Szt. Ferencz rendjének története Magyarországon 1711-ig (Budapest 1923)
I. Könyv. A marianus ferenczrendűek tartománya
bet 1646-ban megkezelte itt a kolostor építését, úgy hogy egykét ferenczrendűt már ez évben ideküldtek. Teljesen csak 1657ben lett kész, de már 1655-ben a tótországi őrséghez csatoltatott és így a mariánusok elvesztették. Sárospatak. E várost is a XII. században bevándorolt franczia-olaszok alapították és azért már a tatárjárás idején szívesen látott vendégek voltak itt a ferenczrendűek. 1261-ben pedig őket rendeli ki igazlátókúl a király, ha a sátorhegyi várnagy a sátoraljaújhelyi polgárokkal igazságtalanul bánik. 1 1295-ben azután ők is bizonyítják, hogy a Fel-, Közép- és Alnémet falvakra vonatkozó okleveleket 1285-ben a tatárok a sárospataki domonkosrendűek egyházában elégették. 2 Az 1316-iki jegyzék is felsorolja mint az egri őrséghez tartozó kolostort. 1307-ben és 1315-ben itt tartották a közgyűléseket. Egyháza a Boldogságos Szűz tiszteletére volt avatva. Némelyek azon véleménye, hogy e kolostort később a pataki várhoz csatolták volna, bajosan hihető, mert „a sárospataki kolostorból alakított és készített erősség" már 1445-ben előfordul, 3 holott a ferenczrendűek kolostora azután még az 1448—1548. években is fennállott. Azon kolostor tehát, melyet már 1440-ben átalakítottak erősséggé, a domonkosrendűeké volt s a ferenezrendűekó valahol ettől távolabb állott. A XV. században Sárospatak a Pálóczy-család kezére került. Ennek tagjai sokszor lent harczoltak a törökkel és megismerték a cseribarátokat (salvatorianus ferenczrendűeket) ós nagyon elégedetlenek lettek a sárospataki ferenczrendűek magaviseletével. 1448-ban három nagyon előkelő hivatalban levő Pálóczy: László, az országbíró, Simon, a főlovászmester ós János, az ungmegyei főispán jelentek meg Carvajal János pápai követ és kardinális előtt és azt adták elő, hogy hajdanában a sárospataki ferenczrendű egyház ruhákkal, kelyhekkel, keresztekkel ós egyéb az istenszolgálatra szükséges dolgokkal szépen fel volt szerelve és a kolostorban számos szerzetes tartózkodott. Ezek az istentiszteletet oly ünnepies módon végezték, hogy Magyarország főurai ós 1 Wenzel: Árpádkori Okro. VIII. 6. 1. 2 TJ. o. X. 181-82. 11. 3 Országos Levéltár Dl. 13846.