Dr. Karácsonyi János: Szt. Ferencz rendjének története Magyarországon 1711-ig (Budapest 1923)

I. Könyv. A marianus ferenczrendűek tartománya

aki a kolostortól nyugatra az Eger patakig terjedő telket birta, mert az ott lakók háborgatták őket ós rongálták épületeiket. De segített rajtuk 1307. november 22-ón az egri püspök ós a káptalan. E telek ugyanis tulajdonképen az egri püspöké volt és egyik tisztviselője, Edus mester egri kanonok atyja, János gondviselésére lett volna bizva, de ez másoknak adta ki. A püspök tehát a káptalan beleegyezésével a telket egyszerűen az egri ferenczrendűeknek, illetőleg a Boldogságos-Szűz egri egyháza mellé épült kolostornak adta. 1 Sajnos nem tarthatták meg e telket, mert a kolostor kőfala megromlott és azt újra kellett építeni. Sok költség kellett erre s azt nem bírták más­ként megszerezni, mint az 1307-ben kapott telek eladásával. Most tehát kerestek olyan vevőt, aki kezeskedik róla, hogy bár a telek idegen kézen lesz, mégis olyan kellemetlenségek, bán­talmak, mint 1307-ben, nem fordulnak elő. Megtalálták a vevőt az egyik egri kanonokban Péter sombolyi főesperesben ós azért 1326. márcz. 30-án megjelent Telegdy Csanád egri püspök előtt Bertalan egri guardián ós Pál hittudományi előadó és kijelen­tették, hogy az 1307-ben kapott telket 10 márka cseh garasért a kolostor falának helyreállítása végett eladják Péter sombolyi főesperesnek és egri kanonoknak. Péter kanonok ugyan e telket egyelőre testvérének Jakabnak adta át, de' oly kikötéssel, hogy mikor a kanonokoknak úgy tetszik, Jakab kimegy onnan. Tehát az, ha háborgatta volna a ferenczrendűeket, mindjárt el lehetett volna őt onnan távolítani. 2 A XIV. század közepén 1347-ben Salamon guardián az egri püspök és helytartója közt felmerült ügyben tanúskodott. 3 Ugyanez időtájt nevezetes tagja volt az egri kolostornak Kótyi János egri hittudományi előadó [lector], másként Egri János. Ez 1358-ban elment a pápai udvarba Avignonba, még pedig nem kisebb személynek, mint az öreg Erzsébet királyné követe­ként. Mivel egyedül nem volt szabad mennie, maga mellé vette Monaji Lőrincz testvért. Kéty ós Monaj csaknem egymás mellett feküsznek Abaujmegyében s így ők vagy rokonok, vagy köze­lebbi ismerősök voltak. A királynétól rájok bizott dolgokat ügyesen adták elő, de egyúttal lelki kincseket igyekeztek maguk 1 Az egri káptalan magán levéltára nr. 3. div. I. f. I. 2 U. o. nr. 3. div. I. f. 3. 3 Katholikus Szemle 1913. 536.

Next

/
Oldalképek
Tartalom