Dr. Karácsonyi János: Szt. Ferencz rendjének története Magyarországon 1711-ig (Budapest 1923)
I. Könyv. A marianus ferenczrendűek tartománya
lyokat alkotott és azokat az egész kormánytanácsosai, köztük a rendtartománynak akkoriban még egyetlen őrével, Kopcsányi Márton Bonaventura val, továbbá az egyetemes biztossal is megerősíttette. 1 0 újra megtartotta a régóta elhanyagolt időközi ós kormánytanácsi gyűléseket. Nevezetesen időközi gyűlést tartott 1637. november 7.-én Kismartonban és 1639. február 11.-ón Nagyszombatban. A közgyűlésekre és időközi gyűlésekre vonatkozó iratokat, végzéseket mind összegyűjtötte és levéltárba helyezte, a szerzetekben szokásos anyakönyvek vezetését megkezdte : nevezetesen a beöltözöttek, a fogadalmat tett és a fölszentelt és végül a meghalt testvérekről rendes anyakönyveket kezdett vezetni. Megkezdették és végre is hajtották az ő idejében a soproni kolostor ingatlainak eladását, még pedig úgy, hogy maga a város vette meg azokat, de ez ellen a magyar főpapság újra tiltakozott és megbízta a győri püspököt, hogy azokat vásárolja vissza valami más egyházi czélra. Taurity Pál horvát ember volt ós igy nem csodálkozhatunk, ha a régi Szlavóniára különös gondot fordított. Igy örömmel fogadta 1638-ban az Erdődyek, a ferenczrendűek nagy pártfogóinak abbeli ajánlatát, hogy Krapinán új kolostort alapítsanak és Remetinczen az egykojri pálos kolostort fölélesszék (1639.). 1639-ben pedig a régi kapronczai kolostort mind az ottani plébános, mind a zágrábi püspök ellenére helyre akarták állítani, még pedig a belvárosban, pedig ez nagyon sok kellemetlen, visszás támadásra adott okot. Ennek következménye lön azután, hogy a szlavóniai kolostorokból uj őrséget kellett alkotni, mert abban az időben a provinciális nem könnyen mehetett le Szlavóniába és a hét kolostort felügyelet nélkül hagyni nem volt tanácsos. 1639-ben megkísérelték régi, várrá alakított keszthelyi kolostorukat visszaszerezni, fönt pedig Trencsénmegyóben Jakusith György az egri püspök kezdett nekik építeni uj kolostort Pruszkán (most Poroszka) az oroszlánkövi uradalom főhelyén. 1638. nov. 6.-án Taurity vezette Chomár biztos megbízásából a salvatoriánusok galgóczi közgyűlését is (L. o.). Ezek után mintegy természetes volt, hogy 1640. július 24.-én Arco Ferencz nemzeti biztos vezetése alatt a Nagyszom1 Pozsonyi levéltár. Lad. 85. nov. 6. Hibásan 1690-re téve.