P. Dr: Dám Ince, O. F. M.: Ferences szemmel (Gyöngyös 1943)

igazában. Szenvedünk a kettősség súlya alatt, amelyet egyéniségünkben hordozunk. Lelkünk és testünk törvényének útjai eltérnek egymástól s az ellenkező érdekek összeütközésében hányszor húzza a lélek a rövidebbet. Itt van az Egyház a maga emelkedett gondolatvilágával. Senki sem hirdette oly meggyőző erővel a szebb, jobb s szentebb élet fölényét, mint az Egyház. Optimizmusán nem változtatott az a tény, hogy az emberek java bűnben él s keveset erőlködik a nagyobb tökéletesség elérésében. Minden elesés után felkarol s megmutatja a jó útat. c) Szeressük az Egyházat akkor is, ha fenyítésének szigorával sujt. Az Egyháznak büntetett gyermekei is vannak. Könnyes szemmel kíséri életük sorsát az édesanya. De nem tehet mást. Meg kell torolni a nagy engedetlenséget s a törvényen ejtett sérelmet. Ki venné komolyan a törvényt, ha nem bűnhődnék az ellene vétkező? Aztán a büntetés célja a javítás is. Hányan lettek jobbak az Egyház fenyítő kezének hatása alatt? Az Egyháznak fáj a legjobban, hogy gyermekeit el kell tiltania az áldoztatórácstól, a szentkenettől, az egyházi temetéstől. Hogy meg kell fosztania a keresztszülői, bérmaszülői, egyházközségi képviselőtestületi tisztségektől. De ha nem tették magukat méltókká az Egyház kegyelmi kincseire. Nagyon komolyan intette őket az Egyház, hogy csak a katolikus házasság biztosítja lelki üdvösségüket s csak katolikus templomban szabad frigyre lépniök. Miért a katolikus fél volt a gyengébb? Miért ő hozta a maga igaz vallását áldozatul? Miért tett engedményeket a nemkatolikus félnek a gyermekek vallása tekintetében? Miért-lépett az Egyház által tilalmazott egyesületekbe? Javukat akarja az Egyház. De engedetlenek voltak. Inkább vállalták a kiközösítés keserű kenyerét, mint engedelmeskedtek. Ó, ha a titokban kisírt könnyek beszélhetnének! Hogy szólnának bánatról, csalódásról, nyugtalanságról s jóvátételi szándékról, mikor már késő. Nem a javulás késő, hanem