P. Dr: Dám Ince, O. F. M.: Ferences szemmel (Gyöngyös 1943)
oly mértékben, mint manapság. Nem egyszerű álomról és kultúrrajongásról van tehát szó, hanem szó szerint: a magyarság létkérdéséről. Mit ád a nép a középosztálynak? Nem részletezés a célom, csak a jellemzés. Hiszen társadalmunk jellemének, arcának a nevelését tartjuk szem előtt. Mindenekelőtt az ősi magyar műveltségnek megmaradt elemeit mutatja fel: nem adataiban, hanem stílusában, mai napig élő fejlődésében, következetesen megmagyarosított, s népünk jelleméhez hasonlított alakjában; egészen elemi fokon megmutatja, miképen lehetett a magyar lélekbe beleolvasztani évezredek hatásait dalban, költészetben, balladában, mesében, művészetben, építészetben, gazdaságban, iparban, vallásban, viseletben, stb. Nem azon van tehát a hangsúly, hogy ősi magyar emlékeket fedezzünk fel, — ebben nagyon csalódhatnánk, s az utókor kellemetlenül igazítaná ki naiv feltevéseinket — hanem a megmagyarosítás csodálatra méltó erejében, következetességében és összhangjában kell megtalálnunk azt a metszőpontot, amelyben a magyar jellem és egyéniség meg jelen. Megtanít arra, hogy miként kellett volna a magasabb műveltség fokán is magyarrá tennünk az európai műveltség elemeit, s mennyire egységbe olvaszthattuk volna magyar örökségünket és Nyugatról hozott kincseinket. Feltárulna népünk gazdag néprajzi világa: de itt sem azért, hogy a városokban matyó viseletben, mátrai rövidszoknyában és ködmönben, vagy kisgazda öltözetben járjunk, ámbitusos és szemöldökös táji házakat építsünk, előimádkozókat és előénekeseket állítsunk templomainkba és vallási gyakorlatainkba, — hanem azért, hogy meglássuk, mikép vág egybe a lélek és a stílus, mennyire nem tűr idegent a népi lélek s hogy olvasztja az összes hatásokat a maga közösségi stílusának kategóriájába. Énekei, meséi, balladái sem szükségképen azért kellenek, hogy mindannyian csak ezeket dudáljuk, mulatságainkban bele-