P. Dr: Dám Ince, O. F. M.: Ferences szemmel (Gyöngyös 1943)
Ő az Isten közelségében élt s ezt a közelséget vitte mindenhová, ahol csak megjelent. Ennek a közelségnek bűvös körében járt kápolnában és parlamentben, otthonában és az utcán, a természet ölén és emberek között. Innen magyarázhatjuk zárkózottságát s magát nehezen feltáró, baráttalan, — de nem barátságtalan életét. Szentélyt rejtegetett magában, ráccsal és ikonosztázzal kellett elzárnia. Érti az égi udvar nyelvét... Ö is imádó, adorátor. Legközelebb jut Istenhez az Eucharisztiában. „Szinte nem birom el Krisztus közelségét az Oltáriszentségben, — mondja, — inkább behunyom a szemem s azokon a távlatokon jobban elfér a számomra. A hit úgyis a láthatatlan jelenvalóság érzéke: itt van az Ür!" így érthetjük, hogy úgy járt köztünk, mint aki idegenből jött. Nem jól mondom: idegenből, hanem abból a hegyi világból, amelytől mi, szürke emberek annyira idegenkedünk. Azt hiszem, nem járok távol a valóságtól, ha azt mondom, hogy Ottokár püspök már a 10 esztendő alatt is, amely halála óta eltelt, áhítatos kegyeletünk világában megkapta mindegyikünktől azt a fénykoszorút, amely az Isten szentjeinek jár, s mérhetetlenül többen vannak azok, akik a mai napon hozzá, mint akik érte imádkoznak. Ö már belépett a halhatatlanok templomába! Ebben az értelemben is él! * Aki ezen az életen végigtekint, s elmereng rajta, megérti, hogy ez az egyéniség tudott hódítani, tudott világot mozgatni, s meg tudta újítani a kereszténységnek tudósok s rideg ismétlők, lelketlen doktrinérek s kenet nélkül papoló apostolutódok által elsorvasztott tartalmát. Prohászka megmutatta önmagában, írásában s szavában, hogy tud még a kereszténység élettartalom, sőt gazdag élet lenni! Az egyetlen nívós, kultúremberhez méltó s az ész emberét melegségben, közvetlenségben, előkelőségben messze meghaladó világnézet! S ez hatott!