P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

HARMADIK FEJEZET. Szent Ferenc és korunk

. VI ÖRVENDEZÉS. Az egész ferences lelkiséget valami élénk örvendezés hatja át. Örvendezésről van szó, nem vígságról, amelyben van valami gyermekes és zajos, nem is öröm, mely hatékonyságánál fogva nem tarthat állandóan. Az örvendezés úgy aránylik a vígsághoz, mint Assziszi láthatára Nápoly láthatárához : úgy viszonylik az örömhöz, mint a spoletói völgy színei az alpesi völgyek színeihez. Az örvendezés az élet ferences felfogásának kifejezése, ugyanannak a ferences életnfek az imádság és szabadság, az elmélkedés és tevékenység különféle szempontjai szerint. Az örvendezés ferences indítékai. A ferences örvendezés az emberi és keresztény megelégedés valamennyi forrását összegyűjti. Az emberi források közt legnevezetesebb a szépségnek az a szemlélése, amely Szent Ferencet betegsége kínjai közepette elragadta és megjelenítette előtte a csillagokat és a virágokat, a földet és a tüzet, a vizet és a szelet, amikor gyulladásos pupillái sem különböztették meg a tárgyakat. Különösen nevezetes még az a művészi és zenei érzék, amely felébresztette benne a fájdalmasan álmatlan éjtszakák lantosának vágyát s igényt és ihletet támasztott benne az ének iránt egész haláláig. Ahelyett, hogy saját fájdalmára gondolna, amely a legnagyobb önzés, a ferences a mindenség összhangjába merül bele. Ez az összhang azután megadja neki az önfeledést és egyúttal a szomorúságból elvadászott finom élvezetet, amely eloszlik, mint a felhő, mennél inkább sikerül a teremtmények csodálatából felszállni a Teremtő iránti hálaérzetre. Csakugyan a természet, amennyiben erőforrás