P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

HARMADIK FEJEZET. Szent Ferenc és korunk

misztika ez, amely szárnyakkal hatol az Igazság felé, vagy inkább a következtetés lábaival, ameddig ez viszi. Elérkezve az ismeret határára, a lélek nem adja meg magát, hanem itt erőszakot tesz a Sancta Sanctorum ellen vágyódásaival, sóhajaival, sírásaival, mígcsak, nem ugyan az értelem erejével, hanem a kegyelem segítségével a szerelmesnek ölelésére nem bocsátják. Az ölelés csendben és a fényes homályban történik; valóságos élvezet ; ez az igazság a boldogság alakjában ; ez a szeretet. A léleknek ez az Istenhez való szárnyalása messzeesőnek látszik tőlünk, pedig nagyon is közel esik hozzánk, mert elvezeti az embert arra, hogy megszabadulva az állatiasságtól az istenséghez tudjon felszállni. A lélek két elsőrendű igényének felel meg: az igazság és boldogság kívánságának. E kettő alapjában véve egyet képez, de csak alapjukban, mert a felszínen a boldogságot cserélni lehet az élvezettel, vagy a vágy pillanatnyi kielégítésével, amelyet lángolóbban és általánosabban hajszolnak az igazságnál ; ténylegesen kevesen hatnak fel az okokhoz. Mindenki célját keresi és az emberek legnagyobb része mindenkép inkább csalódni akar, mintsem, hogy ne élvezzen. A fájdalomnál többre becsülik a hazugságot. Szent Bonaventura azok közül a ritka szellemek közül való lévén, akik egyenlő erővel érzik mind az igazság, mind a szeretet szomját (ezért ő olyan misztikus, aki saját szenvedélyén okoskodik), az igazságot a legkívánatosabb jóba helyezi vagyis a szeretetbe, de odahat, hogy az Igazságot kinyilvánítsa és előírja a Szeretetet. A szeretet az Igazságnak alfája és ómegája, amelyet Jézus Krisztusnak nevezünk. A hármas út. Ha ez az Istenhez való felszállás tisztán elméleti volna, már akkor is meg volna az értéke, mert a lélekben tisztán és még inkább fénylő szépséggel látjuk annak feladatát, annyi mint megnyerni Isten dicsőségének céljához ; de nem elégséges annak a tagadhatatlan veszedelemnek eltávolítására, amelyet a lépcső egyik fokánál való megállás jelent. Az első foknál ez a teremtmények nagyfokú szeretetét jelenti (mégha Isten szeretetéből is történik az), a második foknál pedig saját gondolatáért való rajongást jelent, annyira, hogy azt összeté-