P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

MÁSODIK FEJEZET. Szent Ferenc eszmei öröksége századokon keresztül

Kínában, a ferenceseknek ebben a megbízhatatlan elsőszü­löttjében, az üldözés soha sem szünetel. Akár hivatalosan, mint a XIX. század első éveiben, akár rejtetten, mint a szá­zad felétől annak végéig Angliától, Franciaországtól és az Egyesült Államoktól való félelem miatt, a katolicizmus elleni gyűlölet nem enged fel. Sőt a hatalmak közbenjárása csak azt műveli, hogy gyanakvóvá teszik a helyi hatóságokat és a la­kosságokat a misszionáriusok iránt, kitéve őket a megtorlásoknak. B. Triorai János kivégzésétől, akit Csangcsában 1816-ban foly­tottak meg, a boxerek fűtötte barbár mészárlásig folyt az ül­dözés, amely 2000 keresztény vértanúval zárja be a századot. E hősök között van három ferences püspök és első helyen Fantosati, négy páter, hét harmadikrendi bennszülött pap, hét ferences Mária-missziónárius nővér és háromszáz világi terciá­rius. Kina bizony kevés békés időszakot szerez a katolikusok­nak, amelyben azonban a műveik által néhány nemes misszi­onárius jellem kitűnik. Ilyen a többi között Salvetti Joakim, aki három évi börtön után B. Triorai Jánossal, San-si, Sen-si ' és Hukoong apostoli helynöke és Euria címz. püspöke volt ; Cosi Eligius, aki a bennszülött szeminárium igazgatójaként mű­ködött, aki kínai nyelvtant szerkesztett, feltalált az írásra olyan módszert, amellyel megkísérelte harminckét írásjelre visszave­zetni az ezernyi kínai hangjegyet; Pagnucci Amatus, Sen-si apostola, aki csodálatraméltó felebaráti szeretetet mutatott az 1878-i éhínség idején, és békítői bölcsességével is kitűnt az 1883-i politikai viszályok idején. Ezekkel az emberekkel és munkatársaikkal a kínai missziók a fenyegetések és szenvedé­sek alatt is előrehaladtak. Amerikai missziók. Északamerika, amelyet nagyrészben a XVIII. század misszionáriusai a hitnek meghódítottak, a XIX. században a a protestáns beözönlést érezte meg. A kaliforniai missziók, amelyekben P. Serra érdeme minden emlékműnél maradan­dóbban egy várost emelt Szent Ferencnek (San Francisco), elő­haladtak amig a spanyol uralom alatt állottak. Ez azonban 1843-ban a mexikói kormány megérkeztével szétszóródott. Más­hol az új gyarmatosok műveltsége elkeseríti az indiánokat,

Next

/
Oldalképek
Tartalom