P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

MÁSODIK FEJEZET. Szent Ferenc eszmei öröksége századokon keresztül

elérte. Ez az eset működött közre abban, hogy megerősítse P. Lajos viszonyát jövendő életrajzírójához, mivel mindketten meg voltak győződve, hogy a polgári és egyházi hatóság összhangja szükséges a nemzet életében. Ez a ferences, aki gyermeki egyszerűséggel beszélt és cselekedett, a gondolkodó világosságával látta azt is, hogy ez az eszme nem érhető el a hit és tudomány közötti mélyebb összhang nélkül. Ezért elhatározta, hogy kiváló tehetségű emberek barátságát felhasználva, akik őt úgy szerették, mint atyjukat és szentként tisztelték, vallásos és tudományos akadémiát alapít a katolikus gondolat védelmére és terjesztésére. Széleslátókörű ismerettel és értékeléssel választotta ki társait a világiakból, nem tekintve politikai véleményüket, hanem csak hitüket, erkölcsiségüket és tudományos súlyukat. Az iratok felülvizsgálását Cercia Ráfael jezsuitára bízta, ő pedig keresett és talált Olaszország minden részéből hozzácsatlakozó írókat, amilyen volt Capponi, Tommaseo, Torti, Guasti, Fornari, Capecelatro. Az volt óhaja, hogy az akadémiát ne papi ember, hanem világi tanár nyissa meg és az első felolvasásra, amelyet erre a célra átalakított kis templomban tartottak, meghívott hívőket és hitetleneket, akik között volt Imbriani és barátai. Ez a vallásos akadémia, amely 1864-ben keletkezett, születése után csakhamar megszűnt, mert a nemes lelkesedésből hiányzott az okos megszervezettség, de P. Lajos kitűzött programmja a bátor és távolbalátó szeretet fénysugarát lövelte ki. „Itt az idő cselekvésre . . . Hogyan lehet a hamis tanoktól megtámadott katedrák ellen küzdeni? Katolikus katedrával, katolikus tudománnyal ... A jelen tévedések ellen alapítandó akadémia létesítésére, ebben az időben, érezze magát meghívottnak minden egyházi és világi tudományos ember, meg kell hívni mindenkit politikai állásfoglalására való tekintet nélkül, csak erkölcsi és katolikus viselkedése veendő tekintetbe' . . . Hosszabb, bár aránylag mégis rövid — életű volt a La Carità (A szeretet) c. folyóirat, amely 1864-ben kezdődött, amelyben kiváló írók működtek közre. Elég megemlíteni azt, hogy ebben Prisco pap súlyos munkát közölt Hegelről és a hegeliánizmusról. Ezekkel a tanulmányaival bebizonyította Írójuk magas bölcselkedő elméjét, később Nápoly érsekévé majd bíborossá is lett. A folyóirat kevés köteteivel is hamarosan