P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

MÁSODIK FEJEZET. Szent Ferenc eszmei öröksége századokon keresztül

len rend gyakorolhat hatást evangéliumi szellemben, csak egy szellem uralkodik és terjeszti a csodálatos könyv légkörében a rendkívüli békességet: ez pedig a ferences lelkület. Ozanamtól Renanig. A XIX. század közepe felé a ferences költészet, amelynek Görres volt hírnöke, meghódít egy fiatal sorbonne-i tanárt, aki — ritka jelenség még a legjobb katolikusok között is — időt talált arra, hogy egyenlő átadással szentelje magát a szeretet műveire és az értelmiségi apostolságra. Nem elégedett meg azzal, hogy a párisi Páli Sz. Vince konferenciák leghatékonyabb lendítő kereke legyen, hanem Ozanam Frigyes még azt a kötelezettséget is érezte, hogy „keresztrefeszítse magát tollal és a katedrán", hogy mind az egyik, mind a másik az emberek javára szolgáljon. Ennek a nagy szeretetnek mintegy jutalmazásaképpen abban az adományban részesült, hogy 1847-ben Assziszibe utazhatott és közvetlenül megérthette a Szentet. Keresztényien és művelten előkészített szelleme előtt az umbriai vidék minden magyarázatánál jobban felfedte a Naphimnusriak, a Fiorettinek, Szent Bonaventura és Jacopone laudái-* nak titkát, amelyet ez a tudós francia eddig csak a nyomtatott papíros szárazságában ismert. A tavasztól megifjult Assziszi nem engedte méltó vendégét addig elutazni, amíg belé nem adta annak a műnek egész tervezetét, amely felfedezte a művelt világ előtt a XIII. század ferences költőit. Munkája előbb a Correspondantban cikkek révén, majd pedig külön könyvben látott napvilágot, amelyet egyetemi előadásaiból dolgozott ki. Lelkesítették az átélt leírások, emlékek és elmélkedések is, amelyek révén Szent Ferenc, Szent Bonaventura, Fra Pacifico, Giacomino de Verona, Jacopone da Todi líraiságukat kölcsönözték a modern olvasóknak. A tudós komolyságával, a hívő lelkiségével, az esztéta finomságával köszöntötte Ozanam Szent Ferencben a középkor Orpheusát, Jacopone da Todiban a szegénység költőjét. Nem sokkal azután kiadott egy könyvet neje francia fordításában, amelyet az itáliaiak elhanyagoltak, akik nem vették észre P. Cesari M22-ből származó kiadását, s amelyet a külföldiek sem ismertek, amelynek pedig az volt a hivatása, Jbogy oly sok olvasót meghasson és művészt megihlessen. Ez