P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

MÁSODIK FEJEZET. Szent Ferenc eszmei öröksége századokon keresztül

misszionárius, köztük P. Landi Alajos és egy itáliai rendtársa annyi bátorsággal rendelkezett, hogy titkon Makaóba visszatértek. Egyik a másik után szüremkedett be másodszor is, mindegyik a maga tartományába, ott azután a legkülönösebb eszközökhöz folyamodtak, hogy elrejtsék magukat és mindenfajta félelmet, alkalmatlanságot elszenvedtek ebben a „legszörnyűségesebb útban". Landi Alajos nyolc éven keresztül Sansiben maradt. Közben mindig betegeskedett, érezve az elszenvedett kínokat és a távoli vidékek éghajlatának, élelmének újabb csapásait és azt a félelmet, hátha felfedezik és elitélik. Mindezek közepette azért mindig ténykedett az Ur nagy szőlőjében, ahol olyan kevés volt a munkás, ö és társai a bennszülött keresztények házaiban éltek, kínai módra öltözködtek, kínaiul beszéltek, hordozható oltárokon miséztek és a legtitkosabb kápolnákban prédikáltak. „Ha egy évben a pap meggyónhatott, ez az Ur különös kegyelmének volt betudható", P. Landi három tartománynak lévén választott püspöke és helynöke, Itáliából misszionáriusokat kér, mivel az ő helynokségében, amely 25000 keresztényt számlál 100.000.000 lakos között, csak három európai pap van, mindannyian ötvenesek én — írja — ötvennégy évvel hátamon), mialatt a termés felér, érett és kész a gyűjtésre. „Az ő eszményi misszionáriusáíak nem kellene túl lenni a harmincon, hogy megtanulhassa zt az igen nehéz nyelvet", jól képzett legyen, különösen jámorságba merüljön bele és kész legyen Jézus Krisztusért a legagyobb szenvedésekre. Lehetőleg ritka fekete szakállú, kerek, ömbölyű arcú, középtermetű, barnás színű legyen, mert ezekül a tartozékokkal a nekünk megfelelő életmódban kevesebít szenvedne. Ugyanis mindig úton kell lennünk és a legjgorúbban el kell rejtőznünk a pogányok elől, akik így a mi akunkból semmi különösre nem következtetnek". Landi Ala3 ugyan nem lett apostolságának vértanuja, mint rendtársai zül annyian, de életének legnagyobb része vértanúság volt a kínai misszióknak mintegy élő jelképe, amelyek csak vér ín alakulnak és növekednek. Ugyanezekkel a fájdalmas sebhelyekkel dicsekedhetnek afrikai missziók, amelyek a XVIII. században ellanyhulnak izambikon és Alsóegyptomban, észrevehetően terjeszkednek