P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

MÁSODIK FEJEZET. Szent Ferenc eszmei öröksége századokon keresztül

földművelésre, művészetre és mesterségekre, de 1680-ban a lázadás tönkreteszi fáradozásaikat. Ők azonban később, a XVIII. század elején visszatérnek, hogy munkát, békét, jólétet, művelődést vigyenek oda. Aquitánia rekollektusait 1615-ben Canadába hívják meg, virágzó keresztény megmozdulást visznek oda és megalapítják az első plébániákat. Hamarosan vértanujuk is lesz P. Niel Miklós, akit Quebec mellett dobtak a folyóba. Később az angolok ellenséges érzülettel elkergetik őket, hogy az anglikán felekezetek konkolyát hintsék el. Amikor a ferencesek rövid pár év múlva visszatérnek, üldözés és vértanúság lesz sorsuk. Eszakamerikában a ferences missziók a tudomány számára adtak egy munkást P. Hennepin Lajos személyében, aki mint krónikás kísérte el 1678 és 1679 között a francia La Salleféle expedíciót; ő volt az első, aki a Niagara környéki vörösbőrűeknek az evangéliumot hirdette és ő az első európai, aki látta és leírta a Niagara-vízesést, valamint aki felfedezte a Missisippi felső folyását. Ausztrália, amely a történelem keretébe 1606 pünkösd napján lépett be (és innét kezdve a ma már elfelejtett szépséges nevet nyerte el : „A Szentlélek déli földje"), az első szentmisében és az első vallásos ténykedésekben a ferencesek révén részesült, akik felfedezőjének, Pedro Fernandez de Quirosnak kíséretében voltak. Missziók Afrikában. Az ősterületeken lévő missziók gyakran kevésbbé küzdelmesek, mint azok, amelyek keresztényellenes műveltséggel rendelkező országokon vannak. Gondoljunk Marokkóra. 1630-ban három ferences horgonyzott Cadixban, hogy Moraganon keresztül Marokkó nyugati partjára jussanak. B. Pradoi János, aki őket vezeti, nem a muzulmánok megtérésében bizakodik, mint inkább abban, hogy megvigasztalja és Istenhez közelebb hozza a szultán 20Ó0 katolikus foglyát. A három bátor férfit azonban fogságba vetik és kényszermunkára ítélik. Vezetőjük az első öt ferences vértanura emlékezve, hősiesen felel a marokkói fejedelemnek : azért egy kardvágással büntetik, azonban nem ölik meg, úgy hogy még beszélhet Krisztusról, mígnem