A ferences világi rend (Budapest 1947)
Negyedik rész. Akik ezt a szellemet megvalósították
De kiderült végül is az igazság s Veronika állhatatossága győzött. Ismét visszatérhetett nővérei közé, akik zokogva csókolták ruháját s azonnal megtették ujoncmesternőjüknek, majd később apátnőnek. Itt hamarosan súlyos agyvérzést kapott. Utána még néhány évig élt csodálatos türelemmel viselve betegségének keresztjét. 1727ben halt meg a hősies szenvedni-tudás és türelem csodájaként. A Harmadikrend szentjeinek és boldogjainak névsora. Itt hozzuk, a könnyebb megtalálás kedvéért ábécésorrendben azokat a szenteket, boldogokat és nagyokat, akikkel könyvünkben már megismerkedtünk. A szenteket és boldogokat keresztnevükön, a többieket vezetéknevükön szedtük össze. (Tehát Harmelt a ,,h''-betűnél, Szent Erzsébetet az ,,e" betűnél keressük!) Egyszersmind a szerző VIII. Orbán pápa rendeletének megfelelően aláveti magát az Egyház ítéletének s a „szent", „boldog" kitételek, amelyek nem szentekre, illetve boldogokra vonatkoznak, valamint ilyenek csodás eseményei csupán emberi hitelt érdemelnek. Rövidítések: B. Ê.: Megtalálható a „Belülvaló élet példaképei" fejezetben. Sz. N.: Megtalálható a „Szent nincstelenek" című fejezetben. A. L.: Megtalálható az „Apostoli lelkek" című fejezetben. Ö. Sz.: Megtalálható az „Öröm szentjei" című fejezetben. A Szent neve után következő név a szent, illetve boldog esetleges mellékneve, a hónap és nap neve pedig a szentek emlékünnepe az Egyházban. A függelékben hozott szenteket Szent Ferenc Atyánk Első és Második Rendjéből külön nem hoztam, mivel mindenki könnyen átlapozhatja. Angéla, Szent, Merici Ö. Sz. Május 31. Angéla, boldog, Folignói B. É. Január 4. Angelina, boldog, Marcianoi ö. Sz. Július 21. Batthyányi-Strattmann herceg ö. Sz. Bertalan, boldog, S. Geminiánói ö. Sz. December 12.