A ferences világi rend (Budapest 1947)

Negyedik rész. Akik ezt a szellemet megvalósították

nők egészen az ima apostolságának s abból éldegéltek szűkösen, amit az Első Rend koldult nekik. Szent Klárát követte nemsokára Szent Ágnes, a kis húga, majd édesanyja, Ortolána asszony s később rövid idő alatt mind több és több előkelő leány jött S. Damia­nóba, hogy Szent Klára Anya vezetése alatt törekedjék a tökéletességre. Szent Klára hozományként fogadta isteni Jegyesétől a legteljesebb szegénységet. Amikor a Pápa unszolni kezdi, hogy legalább szerény kis birtokot fogadjon el, mert a teljes szegénység vakmerőség, Szent Klára könyörögve es­dekel a Pápánál a teljes szegénységért. A Pápa engedett Klára könyörgésének s az Úr sokszor csodával siet sze­gény nővérei segítségére. — Egyszer az olajat sokasította meg nekik az Űr, másszor a lisztet, de a leghíresebb cso­dája Szent Klárának az volt, amikor San Damiano előtt megállította II. Frigyes lelketlen mór csapatait, kezében az Oltáriszents éggel. A fény úgy megvakította szemüket, hogy hanyatt-homlok menekültek. 1241-ben halt meg, mi­után meglátta Rendjének széles elterjedését. Szent Koléta. Már kiskorában rendkívüli életszentséget tanúsított. Mivel igen alacsony termetű volt, 14 éves korában szinte csodálatos módon hirtelen nőni kezdett, de ugyanakkor arcán olyan sápadtság kezdett azután elömleni, hogy szinte visszataszító volt, azonban tekintete továbbra is szűzi fényben ragyogott. Mivel árván maradt, belépett Szent Ferenc világi rendjébe s utána csak mezítláb látták őt polgártársai, még télen is. Az Űr megértette vele, hogy a klarisszák megjavítására küldte és hívta. Mivel aláza­tosságában nem vállalta ezt a küldetést, az Űr elvette szemevilágát. Ezután alávetette magát az Űr rendeléseinek, — látását visszanyerte s egészen a Nővérek megjavításá­nak szentelte életét. Bár ez nem történt áldozatok és ne­hézségek nélkül, mégis oly szépen sikerült, különösen Bel­giumban, hogy később a koletinák, az általa megjavított Klarissza-apácák lettek a szerzetesi élet, bűnbánat és imád­ság példaképei. Nővérei közt a szent életre való buzdítá­sai alatt, 67 éves korában nyugodott el az Úrban 1447­ben, miután a szentségeket nagy buzgalommal fölvette.

Next

/
Oldalképek
Tartalom