A ferences világi rend (Budapest 1947)

Negyedik rész. Akik ezt a szellemet megvalósították

Szent Testvéreink. Szegény szülők gyermeke Szent Paskál, gyermekko­rában pásztorfiú volt. Kisegítő testvérnek ment a feren­cesek közé s ott a testvéri szeretet mellett az Oltáriszent­ségben rejtőző Űr Jézus iránti lángoló szeretet példaképe. Bár önmaga tanult meg írni, olvasni, — mégis annyira elmerült az Oltáriszentség imádásában és szeretetében, hogy csodálatos mélységű könyveket írt a hitnek erről a legnagyobb titkáról. Elöljárói Dél-franciaországba küldik s itt a hugenották életére törnek, de szinte csodálatos mó­don kimenekül s szerencsésen hazatér Spanyolországba, miután küldetését befejezte. Még fiatal korában meghalt Szent Paskál s holtában is felült koporsójában a temp­lomban, hogy imádja a legméltóságosabb Oltáriszentséget. Ezért lett az Oltáriszentség tiszteletét előmozdító egyesü­letek pártfogója. Híres még kopogtatásairól, amellyel tud­tára adja nemzetének, hogy milyen események követ­keznek. Mezei munkás volt Kantalicói Szent Félix. Mikor szentmisére szólt a harang, imádva borult le az Űr előtt künn a mezőn az általa összetákolt kereszt alatt. A kapu­cinusok közé lépett s itt egész életében koldulnia kellett. A rómaiak Deo gratias-testvérnek nevezték, mert bármi történt vele, akár megpróbáltatás, akár öröm, mindenre azt mondta: Hála Istennek! Egyszer oly súlyosnak találta kolduló zsákját, hogy le kellett tennie. Megnézte, mi van benne s egy aranypénzt talált a zsákban. Megvetéssel dobta ki az utcára az aranypénzt s utána könnyű is lett a zsákja. Nérei Szent Fülöphöz és Borromei Szent Károlyhoz meg­hitt barátság fűzte ezt az egyszerű testvért, aki egyszer a Kisded Jézust ringatta a karján. A római nép még ma is áhítattal tiszteli a kapucinusok templomában nyugvó ízig­vérig ferences testvért. 1587-ben halt meg. Kupertínói Szent József. A Szent Szűz szabadította meg súlyos betegségéből s ezután a minoriták — konventuálisok — közé lépett, mint segítő testvér. Elöljárói azonban megparancsolták, hogy legyen pappá s ő, bár egészen tanulatlan volt, hamarosan elvégezte tanulmányait. Egyszerűsége, engedelmessége és csodálatos szegénységszeretete épp oly nagy volt, mint a Szűz Anya iránti tisztelete, Akinek tisztelete előmoz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom