A ferences világi rend (Budapest 1947)

Harmadik rész. Szent Ferenc a ma sodrában

„Fulget Crucis mystérium" — a kereszt misztériuma ott tündöklik mindenkiben a szebb, a jobb, a napfényesebb életért. Mert tisztuláson kell keresztülmennie a léleknek, hogy a felhős és borús égen túl meglássa a napot... Boldogság... Az élet önző. Innen a szenvedés. A lélek mindig egyedül van a nagy pillanatai alatt. Magának kell megoldania a nagy pillanatokat. Valami van benne, ami megközelíthetetlen, ami elérhetetlen. Egyedül van végeredményben örömében, egyedül van fájdalmában, egyedül van a bűnben s egyedül van a szeretetben. Ha az Ür elítéli a lelket, ott is egyedül marad. Tehát van valami, ami egészen az enyém s van bennem valami, ami a Mindenséget kívánja. Azért mondjuk: mi annyira vagyunk Istené, amennyire Isten a miénk s mi annyira szolgáljuk az Ö dicsőségét, amennyire Ö a mi. Mindenségre vágyó igényünket betölti. De ez rajtunk múlik. Azon, hogy akarunk-e nagyvonalúak lenni, azon, hogy ködbevesz-e előttünk az emberek gúnyolódó világa, vagy sem. Ekkor éri el az ember azt a benső, lelki megközelíthetetlent, ami csak az egyéné. Ferences nyelven ezt Szent Ágoston szavaival így mondjuk: „Szeress és tégy, amit akarsz!" Ezért lesz a boldogság meghatározott: szeretnem kell és ami bennem önző, tegyem istenivé. Ez az Isten felé járók útja. A Kereszt titokzatossága erkölcseim átnézésére és kijavítására késztet s akkor lesz Isten az én Atyám, akibe belekapaszkodom. A hármas megbújó hatalom: a kevélység, az irigység és érzékiség a szeretet hármas fényözönében tűnik el a lélekből: a meghódolás, az önzetlenség s a tisztaság által. S ez a boldogság, ebben van az élet odaadó, fölemelő és boldogító szolgálata... Fény, fény, fény. „Ki vagy te s ki vagyok én?" — kérdi Szent Ferenc. Ebben áll a hármas út: csodálom az Urat, megvizsgálom önmagamat s imádásban, áldozatban előtte megsemmisülök. Ezért írhatta Szent Ferencről Szent Bonaventúra, a ferences Egyháztanító: „Ferenc minden ízében lángolt az