Dr. Balanyi György: Assisi Szent Ferenc a demokrácia hőse (Budapest)

II. Szent Ferenc programmja

sem jobbra, sem balra, hanem nyílegyenesen haladt előre azon az úton, melyet az evangéliumok jelöltek ki számára: „Egész lényét egyetlen érzés töltötte el:, a Krisztus követése. Mint valami templomi dallam folyton változó, folyton felújuló motívuma, minden cselekedete ezt fejezi ki."

5

4 Ez a forró ^hozzátapadás azonban nem a bizánci művészet komortekintetű, aranybrokátba öltözött és koronásfejű Krisztusnak, nem a világvég és az utolsó ítélet félelmetes tarájának, a rex tremendae maiestaíis-nak, még kevésbbé a nyugati kereszténység jogi formákba merevedett vagy a bencés liturgia kimért, udvari szertartású Krisztusának szólt, hanem annak az emberséges Krisztusnak, aki tizenkét századdal azelőtt ott járt-kelt, tanított, örült, nevetett, szomorkodott, sírt és szenvedett Júdea és Galilea lankáin és hegyein, a Jordán folyó és a Genezáreti tó megszentelt tájain s aki egyforma szeretettel ölelt magához kicsinyeket és nagyokat, igazakat és bűnösöket, szegényeket és gazdagokat. És ebben az emberséges Krisztusban is elsősorban a szegénység és lemondás hőse fogta meg lelkét, aki Isten létére nyomorúságos emberi alakot öltött magára, aki család, hajlék és minden néven nevezhető kényelem nélkül koldusszegényen rótta az országutakat, a falvak és városok utcáit s aki egészen kiüresítette magát, hogy a végén megtagadott és kitaszított gonosztevőként haljon meg érettünk. Ezt a szegény Krisztust akarta ő mindenekelőtt követni; olyan gyökeresen szegény akart lenni, mint az volt. Ezért a porciunkulai intuíció hatása alatt azon nyomban elvetett magától vagyont, kényelmet, családot, egészséget, megbecsülést, egyszóval mindent, ami csak pillanatokra is a földhöz láncolhatta 5

4 Tóth R.: Olasz faluk és városok. Budapest, é. n. 44 1. 47