Balanyi György: Anima Franciscana (Budapest 1930)

Szent Ferenc és szent Domonkos

,92 A meglehetősen hosszú fejezet annak kiemelésével kezdődik, mily nagy szeretettel viseltetett egymás iránt a két szent. Szent Domonkos például így szokott beszélni a távollevő szent Ferencről: „Ez az igazán megvilágosított ember, aki szorosan követi Krisztus nyomdokait ennek nyomába lépjetek, ezután induljatok, ennek higyjetek". Szent Ferenc meg viszont így vélekszik szent barátjáról: „Ebben bőven megvagyon a helyes tudomány, ez valóban Isten embere ; bölcs, de egyben alázatos is és ezért szívből követi Krisztus tanítását". Ezen bevezetés után a két rend egyesítésének már ismert motívumára fordul a szó. Az indítványt szent Domonkos teszi. „Ferenc testvér, alapítsunk közös rendet". Szent Ferenc kérdésére, hogyan gondolja a rendalapítást, készségesen kifejti, hogy ő perjeleket és alperjeleket akar rendelni, a laikustestvérek számára a szentegyházban és az étkezésnél külön helyet szán s a húsételek élvezését egészen el akarja tiltani. Mire szent Ferenc így felel: „Én nagyon aggályoskodó vagyok ; amit egyszer föltettem magamban, azon nem szívesen változtatok. Én azt akarom, hogy az asztalnál a laikustestvér a paptestvér és az elüljáró mellé telepedjék, ha így jön a sora. Azután akarom, hogy testvéreim a legszigorúbb, a szó legszorosabb értelmében vett szegénységet kövessék, tehát még harmadik személy közbejöttével se fogadjanak el pénzt; akarom, hogy mezítláb járjanak és csak egy rend ruhát tartsanak csuklyával s ezenfelül, ha akarják, még egyet, de csuklya nélkül. Végül akarom, hogy minden ételből ehessenek, amit eléjük adnak". Szent Domonkos ezek hallatára megígéri, hogy