Balanyi György: Anima Franciscana (Budapest 1930)

Assisi szent Ferenc műve

31 az általános testvériség érzete fűz össze . . . így iár-kel Krisztus lovagja, a szegénység trou­badourja. Es ime, mily csodálatos hatás kél nyomán ! Először ugyan bolondnak nézik, megdobálják sárral, kővel, de csakhamar észreveszik benne a szentet s csodálására, majd követésére buzdulnak. Egymás­után csatlakoznak hozzá a jó frate Bernardo, irate Pietro, frate Egidio, frate Leone, a pecorella di Dio, frate Masseo és mások százával, ezrével. Sőt utána indul az egész világ, mert egyéniségében, mű­ködésében felfedezi azt az isteni erőt, mely egyedül képes a pusztulásnak indult széthulló társadalmat újból a békés fejlődésnek útjára terelni. Lovagok, hatalmas urak, fejedelmek és királyok ép oly alázat­tal és szent buzgalommal öltik magokra harmadik rendjének bűnbánatra intő sötét öltönyét, mint a le­nézett, megvetett szegények százezrei. Az assisi posztókereskedő igénytelen fiának szelleme átgyúrja, nemesebbé formálja az egész kereszténységet. Azok a hatalmas, történelmet csináló erők, melyek kevés­sel előbb még oly félelmetes feszültséggel forrong­tak és már azon pontig jutottak, hogy egy rettenetes explosióval széjjelvessék, romok alá temessék szá­zadok munkáját, a fejlődésnek indult keresztény civilizációt és megint a barbárság állapotába vessék vissza az embert, most egy lemondó, koldusként bolyongó szerzetes félig-meddig öntudatlan hatása alatt kibékülnek, sőt egyesülnek, hogy együttesen törjenek utat a haladás nem sejtett magaslatai felé. A poverello di Dio átszellemült lénye elsimítja a kínzó ellentéteket, „kiengeszteli az embereket ön­magukkal, az Úr Istent az emberekkel, a természet­tel, a szellemmel."

Next

/
Oldalképek
Tartalom