Szilágyi Mária - Németh Ferenc: Bánáti sorsok az első világháborúban. Fábián Ernő és Bayer Irén hagyatéka nyomán (Temesvár, 2017)

5. Fotózás a harctéren

• BÁNÁTI SORSOK AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚBAN • Mint Tomsics Emőke írja, az amatőrök és haditudósítók első világháborús harctéri felvételeivel kapcsolatosan: „először fordult elő, hogy a hivatásos fényképészekhez, haditudósítókhoz amatőr fotográfusok csatlakoztak, s hatalmas mennyiségben készítettek felvételeket a frontéletről, a csaták közötti tünékeny, békés pillanatokról, az először látott ismeretlen tájakról, népekről, közös szokásokról”.89 Fábián Ernő munkái sokrétűek: a harctéri fotók mellett szerelmét, Bayer Irént örökítette meg több alkalommal, szinte minden találkozásuk során. Fényképeinek egy csoportja már a művészfotóval való kísérletezés felé mutat, hozzáértően kiválasztott, tetszetős tájak ábrázolásával. Munkáinak egy részén, érthetően, önmagát örökítette meg, s ezek a felvételek elsősorban az otthon maradottaknak, mindenekelőtt szerelmének, Bayer Irénnek készültek, bizonyítékképpen, hogy jól van és jó egészségben. A legérdekesebbek mindenképpen a hadiorvosi munkáját dokumentáló képek, valamint természetimádatáról tanúskodó fotói, amelyen az orosz front vidékének természeti szépségeit, lakosait örökítette meg. Természetesen a frontról küldött fotói is - akárcsak a levelek -, cenzúrázáson estek át, így nem találunk közöttük kegyetlen, véres eseményeket, hullákat vagy más megrázó jeleneteket ábrázoló képeket. Fényképeit maga hívta elő - naplójegyzeteinek tanúsága szerint nehéz, néha csaknem lehetetlen körülmények között -, majd azokat másolta és rendezte albumba. Egyes naplóbejegyzései arra engednek következtetni, hogy az amatőr háborús felvételek készítését ösztönző Érdekes Újságnak is 89 Tomsics Emőke: Háborúképek. Amatőrök és haditudósítók harctéri felvételei az első világháborúból. Kossuth Kiadó - Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, 2016,6. í 99 > Betegellátás a fronton Virágzó bokrok között valahol Galíciában

Next

/
Oldalképek
Tartalom