Szilágyi Mária: Domeniul de la Jimbolia - Das Landgut von Hatzfeld - A Zsombolyai uradalom (Székesfehérvár, 2016)
A Csekonicsok - Neves családtagok
Szilágyi Mária - Anica Draganic DOMENIUL DE LA JIMBOLIA | DAS LANDGUT VON HATZFELD | A ZSOMBOLYAI URADALOM Több incidens is érte az új állam, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd Jugoszláv Királyság részéről, pl. nem tudott elmenni Odescalchi Eugénie hercegnő és unokatestvére, Lipthay Béla esküvőjére, mert nem merte otthagyni a birtokot. Később, ugyanezen pár gyermekét nem tudta megkeresztelni, mert nem kapott kiutazási engedélyt. Lipthay Béla felesége ezt írja emlékirataiban 1930 nyarán: „Többször ellátogattunk Zsombolyára is, a Csekonics rokonsághoz. Ilyenkor mindig szóba került a földreform. Csekonics Sándor a negyvenezer holdjából már sokat felajánlott e célra“ (ODESCALCHI, 1983. 247.). Tudjuk azonban, hogy az állam kisajátította a földeket, nem volt szó semmiféle önkéntes felajánlásról. A nehéz idők ellenére a Csekonicsok próbáltak továbbra is jelen lenni Torontál megye, vagyis a területén létrejött új közigazgatási egységek életében. Erről tanúskodik egy jegyzőkönyv 1941-ből, a Torontáliak Egyesületének rendes évi közgyűléséről, ahol gróf Csekonics Sándor tiszteletbeli elnökként volt jelen (VÁRADY). A megmaradt földterület egy részét a családnak az 1941 és 1944 közötti időszakban át kellett adnia a német megszállóknak, akik itt, Júliamajor közvetlen közelében, egy kastélyt is építettek Neuhausen tábornok számára. Csekonics Sándor 1942-ben járt utoljára kedvelt majorságán, Konstanciamajoron, vagyis egyáltalán az egykori zsombolyai uradalom területén (CSEKONICS, 1986. 124.). Magyarország Ideiglenes Nemzeti Kormánya 1945-ben rendeletet adott ki a nagybirtokrendszer megszüntetéséről. E rendeletre hivatkozva Csekonics Sándortól is elvették az Enyingen lévő birtokát, a földeket és a házat. Ezután a földesurat egykori vadőre lakosztályában szállásolták el. Amikor Endre fia 1945-ben meglátogatta, jó egészségben találta édesapját, aki egyáltalán nem csüggedt az előtte álló nyomorult jövő miatt. Endre gróf emlékirataiban viccesen megjegyzi, hogy ekkor látta Sándort először csizmát pucolni. Később a végrehajtó, majd egy paraszt házába költöztették, végül egy nyugdíjas vasutasnál bérelt szobát, a vasútállomás közelében. Az új hatalom azonban ezzel sem elégedett meg. 1952 egyik éjjelén állig felfegyverkezett funkcionáriusok szállították el autójukkal az akkor nyolcvanéves öregurat. A család sohasem tudta meg, hogy hol és mikor halt meg, és azt sem, hogy hol temették el (CSEKONICS, 1986. 152.).3 4 Csekonics Sándor Vay Margitot vette feleségül, akit menyasszonykorában úgy jellemeztek, mint roppant szeretetreméltó sugáralakot, rokonszenves, barna, a Csekonics családba való arccal. Az esküvőjük Pozsonyban volt 1898. október 13-án, vagyis közvetlenül a zsombolyai uradalmat átszelő keskeny- vágányú vasút megnyitása előtt. Erről így számolt be az Országos Hírlap: „Fényes lakodalomban gyönyörködtek ma a pozsonyiak, hol Csekonits Sándor gróf császári és királyi huszárfőhadnagy kelt egybe Vay Margittal. Az esküvőn jóformán az egész magyar arisztokráczia képviselve volt, s tagjai mindmegannyian díszmagyarba öltözve jelentek meg.” (Országos Hírlap, 1898. 282. sz.). Két gyermekük született, Erzsébet és Endre, akik a második világháború utáni nehéz helyzet következtében emigrálni kényszerültek. Vay Margit 1941 októberében hunyt el Enyingen, ahol a gyászjelentés szerint, ideiglenesen örök nyugalomra helyezték. A család feltehetően még ekkor is abban reménykedett, hogy visszakapja a zsombolyai uradalmat, ahol a családi sírbolt is állt, és oda szállíttatja majd halottait. 3 Az enyingi uradalomban is akadtak gondok már a két háború között is, ott is nagyobb földterületeket volt kénytelen eladni a család. Erről bővebben olvashatunk következő publikációban: FARKAS Gábor (szerk.): Fejér Megyei Történeti Évkönyv 16. Székesfehérvár, 1985. 4 Csekonics Sándor lánya, Erzsébet, mint a legszörnyűbb éjszakára emlékezett vissza 1952 szeptemberének azon éjjelére. 6 egy enyingi parasztasszonynál bérelt szobát, és érte is eljöttek azon az éjszakán, de szerencséjére a házban maradt, így megmenekült. Arra gyanakodott, hogy a hatalom nem teljesen legális akciót hajtott végre akkor. Az apját, Csekonics Sándort, a régi rendszer megtestesítőjét azonban elhurcolták. Lánya szomorúan jegyzi meg, hogy míg az öregúr drága óráját nem, de fogsorát a szállásán felejtette. Erzsébet nem mert a hatóságokhoz fordulni, kevés emberrel beszélt a dologról, azonban néhány nap múlva levelet kapott az apja aláírásával. Az állt benne, hogy értékeivel jelenjen meg egyik éjjel egy kijelölt helyen. Sok mindenre gondolt, hogy a testvére titkos akciója ez, aki Portugáliába akarja vitetni az apját, vagy a jugoszlávok terveitek ki. A találkahelyre a család egyik régi barátja ment el, azonban nem jött senki más. Nem sokkal ezután Erzsébet elhagyta Enyinget. Hamarosan bebizonyosodott, hogy ifj. Csekonics Endre nem tudott a történtekről, így nem is szervezhette meg a menekülést, ahogy azt hitték. Az 1960-as években Németországból, egy 1956-os menekülttől levelet kaptak a Csekonicsok, aki azt állította, hogy tudja Csekonics Sándor halálának körülményeit, de nem vették fel vele a kapcsolatot. Időközben hírek érkeztek a családhoz Sándor haláláról, és arról, hogy egy pelyvaraktárban ölték meg. A család megkereste az enyingi plébánost is akkor, de nem tudott információval szolgálni. 58 FAMILIA CSEKONICS | DIE FAMILIE... | A CSEKONICSOK
