Szilágyi Mária: Domeniul de la Jimbolia - Das Landgut von Hatzfeld - A Zsombolyai uradalom (Székesfehérvár, 2016)
A Csekonicsok - Neves családtagok
Csekonics Gyula (luliu) Barcza Sándor DOMENIUL DE LA JIMBOLIA | DAS LANDGUT VON HATZFELD | A ZSOMBOLYAI URADALOM Szilágyi Mária - Anica Draganic Unokája nem a befolyásos grófot, hanem annak emberi arcát mutatja be visszaemlékezéseiben. Csekonics Endre termetes ember volt, még idős korában is 130 kiló körüli volt a súlya.1 Ezzel így viccelődött unokája: „Telente szánról vadásztunk, ennek különös varázsa volt. Egyszer nagyapám magával vitt szánon. Ő maga hajtott, mögötte ült a kocsis és Mirko a lovászmester kutyákkal. A földek közti árkok teljesen be voltak havazva, az ember azt sem látta, hogy egyáltalán az úton megy-e. Hirtelen egy hatalmas rántás, a szán felborult és mi a hóba repültünk. Ahogy feltápászkodtam, mondtam is nagyapámnak: Szerencse, hogy én estem magára és nem fordítva, mert akkor most lapos lennék, mint egy palacsinta. Az öregúr szívből nevetett pimaszságomon, lábraállitottuk a szánt és folytattuk utunkat hazafelé“ (CSEKONICS, 2006.17.). Több történet is fennmaradt a grófról. Állítólag igen közvetlen ember volt, és mindig szóba elegyedett a köznéppel. Egy alkalommal például, amikor egyik juhásza kisfiát megharapta egy veszett kutya, Csekonics Endre Zsombolyáról Párizsba, Pasteurhöz szállíttatta a fiút az Orient Expressen. A fiú gyógyultan tért haza. Unokája emlékirataiban nagyapja kevésbé jó tulajdonságait is lejegyezte, azt, hogy Csekonics Endre alaklmanként egyetlen este alatt uradalma egy évi jövedelmét is elkártyázta (CSEKONICS, 2006. 20.). Egy másik történet is él a grófról, amely szerint birtokát járva kézfejét megharapta egy vipera. Ő belovagolt a legközelebbi majorba, és az ott lévő kovácsműhelyben egy izzó vassal kiégette a sebet (BARCZA). Szerette az újításokat, de bizonyos esetekben ragaszkodott a hagyományos modellhez: Baden-Badenben vásárolt egy Opel taxit az 1910-es évek elején, amit azután a zsombolyai uradalom jószágigazgatója használt, míg az öregúr továbbra is négyesfogatán járta birtokát (CSEKONICS, 2006.12.). A Gundel étteremben arany kávéscsészéje volt a grófnak, szilveszteri vacsorájához pedig mindig kéményseprőket invitált (Dunántúli Napló, 1977. 348. sz.). Ä Csekonicsok szerettek mulatni. Megcsappant vagyonuk ellenére a megszokott fényűző életvitelüket folytatták a két világháború közötti időben is. Már amennyire lehetett. Erről így ír emlékirataiban ifj. Berkes Béla cigányprímás: „Visszaemlékszem az öreg Csekonics grófra, aki soha papírpénzt nem vett kezébe, az inasa reggel kikészítette az aranyait, s azokkal fizetett. Ő volt göndör ősz hajával, pirospozsgás arcával a megtestesült régi magyar úriember. Mindig csak a családi nótát kérte, amely tudvalevőleg a Csekonicsoknál úgy hangzik, hogy Nékem olyan asszony kell. Csekonics Gyula azt szerette, ha egy este mindazokat a nótákat eljátszom, amelyek életének egy-egy epizódjára emlékeztették őt. Csendesen, halkan szeretett mulatni, de nagyon értette a módját, hogy kell tökéletesen eltölteni egy estét. Nagyon kedves vendégem a két testvére is: Iván és Sándor.” (D. SZABÓ, 2008.). FAMILIA CSEKONICS | DIE FAMILIE... | A CSEKONICSOK 49
