Bödő István: Tordas - Fejér Megyei Levéltár közleményei 34. (Székesfehérvár-Tordas, 2014)
Bödő István: Földesurak szolgálatában
TORDAS Súlyos csapást jelentett az 1831-ben kitört kolerajárvány; az első áldozatok augusztusban hunytak el, az óvintézkedések ellenére a 703 fő népességgel rendelkező Tordason 237-en betegedtek meg, közülük 106-an estek a betegség áldozatául.143 A jelentős népességvesztéssel járó járvány ellenére Tor- das lakossága nem csökkent, 1838-ban 737-en éltek itt. A tordasi jobbágyok 1832-ben kérvényezték a földbirtokostól, báró Palo- csayné Nagy Alojziától a szántóföldek tagosítását, vagyis a három nyomásban fekvő földjeik minél közelebb legyenek egymáshoz, a rétek esetében is „alkalmasabb” kijelölést szerettek volna elérni. A legelők esetében a sajátjukat szerették volna az urasági legelőkről leválasztani, ugyanis eddig azok közös használatban voltak, ami nem kedvezett a tordasiaknak. A helységnek három lovas katonát kellett évente szénával ellátnia, erre a célra külön rét elkülönítését kérték. A földbirtokos ígéretet tett a tárnoki határdűlőben fekvő földeknek, valamint a réteknek a helységhez közelebbire történő cseréjére, illetve a legelő-elkülönítést is kilátásba helyezte. A lovas katonák ellátására az uradalomban a jobbágyok által használt hat hold szántót rétre cserélte. A földbirtokos megígérte, ha a tagosítás során egy jobbágy elveszti a frissen trágyázott, jó termőértékű földjét, akkor az érte kapott földet vagy megtrágyázza, vagy a költségeit megbecsülteivé pénzben kártalanítja. A gyenge hozamú réteket is fel kellett szántani, megtrágyázni és újra vetni. Az egyezséget Fejér vármegye tiszti főügyészének, Papp Gábornak a jelenlétében foglalták írásba.144 A tordasi jobbágyok megállapodása a legelő-elkülönítésről megelőzte az 1836. évi VI. törvénycikket, amely lehetővé tette a legelők különválasztását, amennyiben a telkes jobbágyok többsége kérvényezi. Az 1832-ben kötött megállapodást a földesúr teljesítette, azonban a tor- dasiak szerint gyengébb minőségű szántót kaptak a korábbinál, ami veszélyezteti az adóalapot, ezért a vármegye közbenjárását kérték. További panaszként merült fel, hogy a földbirtokos 1836-ban „húsz zsellérnek más lakó helyről való gondoskodást meg hagyta”, ezért azok a vármegyéhez fordultak panaszukkal. Szerintük „atyáink szerzeményeiktől máshová való költözésünkkor megfosztatnánk". Sérelmezték még, hogy nem kaptak legelőt, így marháikat sem merik legeltetni, nehogy elhajtsák azokat. A vármegyétől panaszuk kivizsgálását kérték egy helyszíni szemle keretében. A jobbágyok végül fel143 MNL FMLIV. 3/e 1831. 144 MNL FML IV. 155c Tordas. 1832. március 27. 62
