Bödő István: Tordas - Fejér Megyei Levéltár közleményei 34. (Székesfehérvár-Tordas, 2014)
Bödő István: Földesurak szolgálatában
Tördas armális nemességet kapott. A dokumentumok 1691-ben helyettes céhmesterként említették Győrben. Végrendelete szerint 1697-ben Győrben egy háza, a környéken pedig szőlőbirtokai és szántói voltak. A fennmaradt források alapján nem állapítható meg, milyen módon szerezte vagyonát, de mindez feltételezhetően összefüggésben állt a török elleni háborúval.69 Apja vagyona megteremtette a lehetőséget Sajnovics Mátyásnak a fel- emelkedésre. Az ifjú Sajnovics 1686-ban fejezte be tanulmányait a jezsuitáknál, feleségül vette Posgay Katalint, aki egy gazdag, nemesi címmel rendelkező dalmát kereskedő lánya volt. Az előnyös házasság tovább segítette céljai elérésében. Győr vármegye főjegyzőjévé 1692-ben választották meg, 69 A magyar nemesség az uralkodóktól kapott földtulajdonra épülő, kiváltságos társadalmi réteg; a középkortól kiemelkedő katonai, politikai, igazgatási, gazdasági és kulturális szerepet játszott. A harcoló nemes vérével adózott, ellentételezésként szabad földbirtokot élvezett, amely egyúttal a királynak való egyedüli alárendeltséget s adómentességet jelentett. A legtöbb európai társadalomban a születési nemesség valamely államalapító - Magyarországon honfoglaló - családdal, nemzetséggel való vér szerinti kapcsolaton alapult. Elkülönülésének folyamata a 16. század végére fejeződött be, ekkorra a nemesség fogalma a köznemességgel lett egyenlő. Ezután vált szokássá a birtok nélküli nemesi cím (armális nemesség) adományozása. Nem nemesi származásúak ezenkívül négyféleképpen szerezhettek nemesi címet: királyi adomány, fiúsítás, örökbefogadás vagy honfiúsítás útján. Amint a többi társadalmi csoport, úgy a nemesítettek zömét kitevő (köz)nemesség (nobiles) is meglehetősen diffrenciálódott; számuk a török uralom idején az egyes vármegyékben 2-3 százalékra tehető, a 19. század elejére az ország lakosságának közel 5-7 százaléka tartozott a nemességhez. (Ennél magasabb csak Lengyelországban volt, számuk Nyugat-Európában 1-2 százalék között mozgott.) Az idők folyamán a birtokos nemességből kivált középbirtokos nemesség vezette a vármegyék igazgatását, a többi nemes a vármegyei közgyűléseken és tisztújítások alkalmával jutottak szerephez, ahol minden nemes tárgyalási és szavazati joggal bírt. Taksás nemeseknek is nevezték az 1595. évi V-VI. törvénycikk életbelépésével az - állami - hadi és a vármegyei - általában egy vagy egy forint ötven dénár nagyságú - házi adót fizető armális („litterae annales"-szel, azaz címeres levéllel nemesített) vagy kuriális (kis)nemeseket (ők csupán egy egész teleknyi földdel rendelkeztek), akik ezáltal járultak hozzá a közterhekhez. Az európai viszonylatban jelentős arányszámú magyar nemesi társadalom csupán 20-30 százaléka rendelkezett földtulajdonnal; legtöbbjük birtoktalan vagy csekély földdel rendelkező, jobbágytelken élő kisnemes. Noha őket is megillették a nemesi kiváltságok, életmódjuk s viseletűk nem sokban különbözött az úrbéresekétől: bocskort hordtak, ahonnan bocskoros nemes elnevezésük is származik. (Részletesebben: Csizmadia, 1995. 69-79. p., 144-147. p.) A nemesi jogokat és kiváltságokat először az 1222. évi Aranybulla rögzítette, majd az 1351. évi XI. törvénycikk kiszélesítette, végül azt az 1514-re összeállított Hármaskönyv foglalta össze. Az évszázados, sarkalatos nemesi privilégiumok országos törvényekben is megfogalmazott előjogok, amelyek minden nemes embert megillettek: a nemes idézés és törvényes ítélet nélkül nem tartóztatható le (ez alól kivételt a szándékos gyilkosság stb. jelentett); kizárólag a király hatalma alatt álltak, azaz felette az uralkodó és a vármegyei törvényszék ítélkezhetett; az ország védelmére történő katonáskodási kötelezettség fejében adó- mentesség; a rendi alkotmányt megszegő uralkodóval szemben ellenállási jog. (Werbőczy, 1830.1. r. 9. c. 23-24. p.) Ezeket a nemesi előjogokat egészítette ki a törvényhozási jog a rendi országgyűlésen, valamint a nemesi birtokjog. Magyarországon a nemesi kiváltságokat az 1848. évi törvénykezés törölte el, azonban a nemesi címek adományozásának gyakorlata 1918-ig, használatuk a nemesi rangok, címerek és jelvények használatát általánosan megszüntető 1947. évi IV. törvénycikk hatályba lépéséig maradt fent. A polgári korszakban a nemesi intézmény már nem jelentett privilégiumot, de a 20. század közepéig az előnevekben, adományozásokban tovább élt. 1989 után a társasági élet jelentékeny szeletében éledt újjá a főnemesi és nemesi címek használata, (szerk.) 38
