Bödő István: Tordas - Fejér Megyei Levéltár közleményei 34. (Székesfehérvár-Tordas, 2014)
Dakó Péter: A falu, amelyet szeretünk
Tördas a tető egy része, de átalakult az új óvoda környezete is; az udvaron helyükre kerültek az új hinták, homok került a homokozókba.468 Az óvoda, a tornaterem és az öltözők után újabb intézmény szépült meg, amikor a község képvi- selő-testülete még 2009- ben a közösség kulturális központja, a művelődési ház átépítését, felújítását határozta el. Az elkészült vázlattervek alapján tervezett munkafolyamatokra kért támogatásról a döntés azonban csak 2011-ben született meg. A 2012 januárjában az építési engedély megszerzését követően a községi ön- kormányzat közbeszerzés keretében elnyerte a kivitelezésre kiírt pályázatot is, így szeptemberben elkezdődhettek a munkálatok. A vállalkozók, alvállalkozók, az önkormányzat fizikai dolgozói és az időközben alkalmazott közfoglalkoztatottak és magánszemélyek szorgos munkával támogatták az egykori szövetkezet székházának megújulását Integrált Közösségi Szolgáltató Térré. Az ünnepélyes átadáson, 2013. március elsején e múltra is emlékezve vette fel új nevét a Hangya Művelődési Ház.469 „Példás volt az együttműködés az épületen végig itt dolgozó alvállalkozókkal, akik az előzetesen vállalt feladatoknál többször jóval többet teljesítettek, az önkormányzat fizikai brigádjával, és az időközben alkalmazott közfoglalkoztatottakkal, így köszönet illeti a Thonauer Kft dolgozóit, akik a gépészeti munkákat végezték, Por ez Pétert és embereit, akiknek a kőműves és burkolási feladatok jutottak, Papp Sándort és testvérét, akik a villany és gyengeáram szerelését végezték, Bobák Attilát és csapatát, akik kifestették az épületet, az önkormányzati brigádot, akik a szakmunkákon kívül a nehezebb, hálátlanabb feladatokból vették ki bőven a részüket. Köszönet a bútorok és az informatikai hálózat készítőinek, a Feldhoffer kertészetnek, a több hónapos állványkölcsönzésért és az egyéb anyagok mozgatásáért, Rácz József 468 Uo. 2011. október. 469 Uo. 2013. március. 224 ATORDASI PRESBITÉRIUM (tordas.lutheran.hu)