Bödő István: Tordas - Fejér Megyei Levéltár közleményei 34. (Székesfehérvár-Tordas, 2014)

Dakó Péter: Diktatúrától a polgárok akaratáig

Diktatúrától a polgárok akaratáig ablakát és Baranyai József volt párttitkár lakásának ablakait ismeretlen egyének be­zúzták".371 (Ezekről az eseményekről a rendőrségi jelentés nem tesz említést.) A szovjet hadsereg 1956. november 4-e hajnalán országszerte megkezdte a magyar forradalom leverését, a főváros megszállását. Hajnalban Nagy Imre utoljára szólt a nemzethez, de a kormány ellenben katonai ellenállásra nem adott parancsot, tagjai elhagyták a Parlamentet és a jugoszláv nagy- követségre menekültek. A felkelőcsoportok parancs nélkül is felvették a harcot a szovjet tankokkal, kisebb veszteségeket okozva az ellenségnek. A szovjet tankhadosztályok, a légierő és a nehéztüzérség megállításához azon­ban kevésnek bizonyultak. Az elbukott forradalmat és szabadságharcot követő megtorlás időszaká­ban Klucsik Istvánt „ellenforradalmi tevékenységéért” internálták, később pedig rendőrségi felügyelet alá helyezték. A nemzeti bizottság többi tagját, „mivel kirívó ellenforradalmi tevékenységet nem követtek el", nem vonták felelősségre.372 A forradalmi események végnapjaiban, 1956. november elsején alakult meg a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP), és 1957 tavaszától már községi és termelőszövetkezeti szervei is működtek. Tordason 1957. január 25-én a községi, majd április 16-án a Béke Termelőszövetkezet helyi szer­vezete alakult meg. A községi szervezet április 18-i taggyűlése „azt a hatá­rozatot hozta, hogy a tordasi pártszervezet erősítésének érdekében a régi MDP ta­gokkal elbeszélgetnek, és felvilágosító munkát végeznek a volt tagok átigazolása érdekében"?73 Az MDP községi szervezete 1951-ben 46 taggal (45 férfi és egy nő), termelőszövetkezeti csoportja 17 taggal (11 férfi és hat nő) működött.374 Az idézett toborzómunka eredményeként a korábbi MDP-tagok közül áp­rilis 26-án mindössze ketten, május 5-én pedig hárman kérték felvételüket az MSZMP soraiba. Az Új Élet Termelőszövetkezetben dolgozó négy párt­tag 1958. január 17-én „elhatározta, hogy megalakítja a termelőszövetkezet önálló pártszervezetet, és külön válik a községi szervezettől", s ezzel Tordason a párt három helyi szervezete is működött.375 Az elbukott forradalom és szabadságharc után a földműves-szövetkezeti mozgalom már a szocialista társadalom alapjainak megteremtését szolgálta, s a lenini szövetkezeti elvnek megfelelően nem csak előfutára, hanem tevé­371 MNL FML XXIII. 825d 4/1957. SZT sz. 372 FMRFK PNYO. 373 MNL FML XXXV. 62.1957. 374 MNL FML XXXV. 7.1951. 375 MNL FML XXXV. 62.1958. 185

Next

/
Oldalképek
Tartalom