Bödő István: Tordas - Fejér Megyei Levéltár közleményei 34. (Székesfehérvár-Tordas, 2014)

Czetz Balázs: Nehéz esztendők. A diktatúra kiépítésének árnyékában

Nehéz esztendők a diktatúra kiépítésének árnyékában kortól a helyettes vezetőjegyző Tordason Elek András korábbi alcsúti helyet­tes jegyző lett.314 Elek 1943-ig alcsúti községi díjnok volt, majd egy magán- vállalatnál dolgozott, 1944 júniusától előbb a Heves megyei Átányon volt iro­datiszt, ezt követően visszatért Alcsútra helyettes jegyzőnek. Kántás Dániel 1899-ben született, középiskolát végzett és 1941. február 8-tól Tordason dol­gozott, mint irodatiszt. A települést 1944. december 17-én elhagyta, mint írta azért, mert egyszobás házába 25 német katonát szállásoltak be, akik minden élelmiszerkészletét felélték, így a családjával nem volt maradása. Menekülé­sében szerepet játszott az oroszoktól való félelem is, azt hallotta, hogy „az összes közalkalmazottat [...] az orosz hadsereg felkoncolja vagy kínzásoknak vetik alá". Tordasra csak 1945. március 3-án tért vissza, ekkor foglalta el újra az ál­lását.315 Kántás 1945 októberében gyomorfekélyére hivatkozva négyheti be­tegszabadságot kért, amelyet nem engedélyeztek neki. Ezután az írnokot 15 évi jogviszony beszámításával 1946. március 31-től 10.350.000 pengő havi nyugdíjjal nyugdíjazták.316 A községházán, 1946 tavaszán már három fővel többen dolgoztak; a megnövekedett adminisztrációs feladatokat két kisegítő (Bogdán Márta és Mátraházi Irén), illetve egy kisbíró (Serák György) látta el. Községi bíróvá 1945. június 5-én Kiss Mihályt (kisbirtokos, MKP), tör­vénybíróvá Skrecskó Jánost (földműves, FKgP), pénztárnokká Németh Já­nost (pénztárnok, pártonkívüli), közgyámmá Berhidai Jánost (földműves, MKP) nevezték ki. Elöljárónak választották Bradák Jánost (földműves, MKP), Somogyi Jánost (földműves, FKgP), Kiss Sándort (földműves, FKgP), Szanyel Gyulát (konyhakertész, MKP). Az elöljárók számára hivatalos ki­küldetésük idejére napidíjként 30 pengőt állapítottak meg.317 A képviselő-testületet 1945. október 28-án újraválasztották a következő ta­gokkal: Mészáros Pál, Popelka Géza, Popelka János, F. Varga István, Zsakó István, Sztyehlik Pál, Bradák Pál, Moczkó Mihály, Varga György, Pintér György, Klucsik Imre, Toman Pál, Farkas Károly, Németh István, Malicskó Mihály, Milichovszki Benő, Modreczki Károly, Danis János, Csanádi István. A község vezetőinek sorában a korábbi - júniusi - állapothoz képest nem tör­tént változás, csak az elöljárók személye változott: Kiss Sándor, Somogyi János, Bradák János, Toman István.318 A testület tagjainak politikai megoszlása 314 MNL FML IV. 413.320. 315 MNL FML XVII. 411. 316 MNL FML V. 176b/19. 317 MNL FML V. 176a 1945. június 5. 318 Uo. 1945. október 28. 163

Next

/
Oldalképek
Tartalom