Bödő István – Czetz Balázs – Dakó Péter: Kisapostag története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 33. (Kisapostag, 2013)
Czetz Balázs: Kisapostag a két háború között
Kisapostag története hető, mint igazi nemzetiségi ellentétnek. Az első világháború végéig számottevő nemzetiségi feszültségről nincs is tudomásunk. Ekkor - feltehetően a Csehszlovák Köztársaság20 megalakulása miatt - azonban a helyi szlovákok nemzeti öntudata megnőtt és korábban nem tapasztalt hangot ütöttek meg. Ezek a kijelentések és a lakosság körében tapasztalható mozgolódás már felkeltette a hivatalos hatóságok figyelmét is. A belügyminisztérium felé érkezett jelentésben olvashatunk bővebben a kisapostagi eseményekről. A jelentés szerint a dunamelléki szerb lakosságú községekben újabb mozgalom nem észlelhető, azonban megállapították, hogy erős nemzetiségi mozgalom tapasztalható Kisapostag szlovák ajkú lakossága között. „Nyíltan hangoztatják, hogy a szerbek és csehek az ő testvéreik, továbbá hogy ők itt az őslakók és a magyarok csak olyan jött-mentek. ” A jelentés a polgári olvasókört tartotta szellemi központnak, amelynek tagsága szinte kizárólagosan a szlovák ajkú lakosság volt. Név szerint kiemelték a fő vezetőket: Varga Pált, Szabados Mihályt, Juhász Jánost, Agárdi Andrást, Chalupka Jánost és Závodi Dánielt, mint „ teljesen eltótosodott ottani lakosokat”. Megoldást is kínált rögtön a jelentés írója, aki javasolta, hogy „ elsőrendű nemzetvédelmi szükségesség volna ezen községben egy magyar iskola felállítása, jó magyarérzelmű tanítóval, annál inkább, mert a meglévő tótiskola amúgy is túlzsúfolt és benne a magyar gyermekek tótosítása állandóan folyamatban van, holott az iskolának éppen az ellenkező célt kellene szolgálnia. Kérem ezen körülményre az illetékes körök figyelmét felhívni és odahatni, hogy jó magyar iskola ott mielőbb felállíttassék mert felesleges a külföldi propagandára milliókat áldozni, amikor az ország szívében szabadon garázdálkodnak és fejlődnek ellenséges érzetű nemzetségeink. ”21 Tovább árnyalja a képet, hogy a nemzetiségi ellentétek és elsősorban a szlovák lakosság mozgalmai, csak a jegyző, Szoják Lajos megválasztása után jelennek meg a hivatalos beszámolókban. Szoják láthatólag kiemelt figyelmet fordított a nemzetiségi lakosságra és minden alkalmat megragadott, hogy tevékenységüket, mozgalmaikat, kijelentéseiket a felsőbb hatalmak tudtára adja. Jelentéseiből kiolvasható az a félelem, hogy a magyar anyanyelvűek lassan „eltótosódnak”, s ennek okát elsősorban az önálló római katolikus állami iskola hiányában látta. Egy korai 1922-es bejelentésben ugyan maga is elismeri, hogy elődei a „tótok” mozgalmaival azért nem foglalkoztak, mivel azoknak „konkrét megnyilatkozása az iskolában és a tanfelügyelői felügyelet hatáskörében megállapítható nem volt”. Talán nem alaptalanul feltételezzük, hogy a jegyző személyes ellenszenv okán, esetleg karriervágyból, vagy éppen megfelelési kényszerből a település „tót" lakosságának mozgalmait igyekezett nemzetiségi ellentétként feltüntetni, és azokra hivatkozva saját céljait (mindenekelőtt egy római katolikus szellemben oktató állami iskolát építeni) megvalósítani. Az azonban kétségtelen, hogy a faluban a lakosság keveredése, az asszimiláció, a szlovák nyelvhasználat háttérbe szorulása csak lassan indult meg, annak ellenére, hogy a gyerekek ekkor még egy iskolába jártak. 84
