Bödő István – Czetz Balázs – Dakó Péter: Kisapostag története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 33. (Kisapostag, 2013)

Czetz Balázs: A második világháborútól a tanácsrendszerig

A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚTÓL A TANÁCSRENDSZERIG Ferenc (SZDP), Damai Ferenc (SZDP), Juhász József (SZDP), Británszky István (MKP).24 A kisapostagi nemzeti bizottságot tehát ismét átalakították és 1948. január 31-től már négy MKP tag, három SZDP tag, három kisgazdapárti és három parasztpárti képviselővel ülésezett. Az a kormányrendelet 1949. február 5-én jelent meg, amelynek értelmében a nemzeti bizottságok feladatait a Függetlenségi Népfront helyi szervei vették át. Akisapostagi nemzeti bizottság 13 tagja, három tag távollétében 1949. február 12-én mondta ki feloszlását. A ránk maradt jegyzőkönyvekből megállapítható, hogy a nemzeti bizottság 1948-tól már csak formális működést fejtett ki, a politikai viszo­nyok ugyanis nem engedték, hogy ezek a bizottságok érdemi munkát is folytassa­nak, tevékenységük kimerült a községi ünnepségek szervezésében és a politikai magatartást igazoló bizonyítványok kiállításában. A közigazgatás működéséről megbízható információink csak 1945 nyará­tól vannak. Szén Árpád okleveles jegyzőt (perkátai lakos) 1945. július 10-én vá­lasztották meg Kisapostag háború utáni első jegyzőjévé. A kiírt pályázatra ketten jelentkeztek, minthogy Szén Árpád ekkor már helyettes jegyzőként Kisaposta- gon dolgozott, megválasztása nem lehetett kérdéses. Szén Árpád 1912-ben szü­letett, kereskedelmi érettségit szerzett és közigazgatási tanfolyamot végzett. A közszolgálatot 1931-ben kezdte díjnokként, majd segédjegyző lett. 1941-től Sepsiszentgyörgyön volt tisztviselő, 1942-től vezetőjegyző. Aromán hadseregben szolgált 1934-ben. Szén Árpád megválasztásakor a képviselő-testület tagjai Kiss Bálint, Szabados Imre, Csikós József, Varga Pál, Varga Imre, Madár György, Nagy Antal, Szabó Mihály, Kollár János, Fekete József, Chalupka Pál, Major Ferenc, Horváth János, Héder József, Chalupka Imre voltak.25 A hivatalban dolgozott a jegyzőn kívül Mezei Márton irodatiszt, majd később Somorácz Anna kisegítő is. 1946. március elsejétől Británszky István töltötte be a községi altiszti állást. Ismét a közigazgatás megtisztítását célzó intézkedésekre került sor 1946 nya­rán. A közigazgatásban dolgozók létszámát az úgynevezett B-listázással igyekeztek az ország szükségleteinek és eltartó képességének mértékére csökkenteni. Elsősor­ban a kommunista párt használta fel arra a B-listázást, hogy eltávolítsák a velük nem szimpatizáló közalkalmazottakat. A kommunista párt a közigazgatás minden szintjén igyekezett a kádereit megtartani, a más pártok zászlaja alatt politizálókat pedig el­távolítani. Ennek a folyamatnak a végén országosan mintegy százezer állami alkal­mazott volt kénytelen új munkát keresni. Kisapostagon Szén Árpád vezetőjegyzőt és Mezei Márton irodatisztet is B-listára tették, majd 1946. július 30-án elbocsátották állásukból, így a hivatalban csak Somorácz Anna maradt, aki egyedül próbálta a település közigazgatását vezetni.26 Szén Árpád helyére 1947. február elsejétől Czetz Artúr jegyzőt nevezték ki, őt pedig 1949. szeptember elsejétől dr. Újfalusi József követte a település élén. A közellátási kisegítő Tóth Andrásné volt 1946. januártól. A községi bába munkakörét továbbra is Szuhánszki Ferencné töltötte be. 109

Next

/
Oldalképek
Tartalom