Bödő István – Czetz Balázs – Dakó Péter: Kisapostag története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 33. (Kisapostag, 2013)
Bödő István, Czetz Balázs, Dakó Péter: Kisapostag, a „hídfalu”
Kisapostag története középső süllyedéksávja holocén13 - többnyire ártéri - üledékekkel borított. A település térségének legnagyobb részét a Mezőföld legjellemzőbb talajtípusa, a mész- lepedékes csemozjomok fedik. Ezeknek a löszön képződött, vályog mechanikai összetételű talajoknak a termékenysége kedvező, ezért főként szántó műveléssel hasznosítottak. A terület alapvetően mérsékelten meleg, száraz vidék. A napsütéses órák száma évente 2000-2050; a nyári évszakban 800-840, télen kevéssel 200 felett van. A térség meghatározó csapadékmennyisége évi 550-600 milliméter, ami viszonylag kevésnek mondható. Az éves átlaghőmérséklet 9,9; maximum 34 és minimum -16 Celsius-fok.14 Kisapostag és környéke ősidők óta lakott terület, a régészek több ezer évre visszanyúló kultúrák nyomait tárták fel. A település Magyarország régészeti térképére az 1930-as években került fel, köszönhetően Erdős Imre kisapostagi állami tanítónak. A lelőhelyre úgy találtak rá, hogy a nagyközség északi részén fekvő földeken szántás közben rendszeresen kerámiatöredékek kerültek a felszínre. A tanító helyi leventék segítségével néhány umasírt gyűjtött össze, majd jelentette a székes- fehérvári múzeumnak. Az első próbaásatást a múzeumigazgató, Marosi Arnold vezetésével 1934. február 26-án kezdték meg. A feltárás során több sírt is találtak, ezekből ekkor három bronz karperec, nyolc nagyobb bronztű, kettő bronzkarika, nagyszámú bronzdísz, bronztőr pengéje, 11 füles pohár, kettő talpas edényke geometrikus díszítéssel, ovális alakú tálacska, négy kisebb talpas tál, csésze és pohárka töredékei, egy A KISAPOSTAGI KULTÚRA NÉPE ÁLTAL KÉSZÍTETT EDÉNY (Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár) 10
