Seidel Ignác: A csókakő–móri uradalom történéseinek és eseményeinek időrendi elbeszélése - Fejér Megyei Levéltár közleményei 32. (Mór-Székesfehérvár, 2005)
- 82 1863 Mór, erdőfelosztás Pátka, Ságipuszta Kiszárad a halastó 1865 Tőröspusztai épületek 1866 Csákberényi úrbérrendezés Gróf Wimpffen Ferenc halála Tőrösi tűz 1868 Orond, Annamajor összesen 573 hold erdőt (egy holdat 1200 négyszögöllel számítva) hasítottak ki a dobosi Bárányosban. Pátkán kiépítették Ságipusztát. A több mint 600 hold nagyságú pátkai halastó, több nagyon száraz év után, az idei évben szinte teljesen kiszáradt, majd a csatornázás után földekké és mezővé alakították át. A tó olyan gazdag volt halban, hogy a korábbi időkben több ezer forintnyi hasznot hozott. A tóból fogott halak az egész környéken keresettek voltak, és nagyon jóízűnek találták azokat. A nagyon jó minőségűeket több éven keresztül Budapestre szállították, ahol főleg a pontyok voltak keresettebbek a Dunában fogott halaknál. Nem számítottak ritkaságnak a húsz font nagyságú csukák sem. Egy 1833-ban fogott csukát, ami 24 fontot nyomott, Bécsbe szállítottak (Szemtanú). E két halfajta mellett a tóban volt még Perschling, compó és „Karroissln”. Találtak a tóban rákokat is, ízük azonban nem volt jó, ezért nem is fogyasztották. Zámoly számára a szerencsétlenség éve. Borbálán, november 26-án, mind a két pajta a takarmány nagy részével együtt leégett. Később a forrásnál leéget az ún. Csapó-malom. Tőrösön a cselédek házát újabb két szobával, két kamrával és egy konyhával bővítették, majd egy őrzőhellyel bővítették. A régi juh- hodályok mellé gróf Lamberg Rudolf egy ugyanolyan nagy és teljesen újjuhistállót építtetett. Május 23-a reggelén, Móron és környékén, az összes szőlőt oly mértékű fagykár érte, hogy szinte egy zöld levelet sem lehetett látni. A hajtások már egy láb magasak voltak. A kár rettenetesen nagy, ha azt vesszük, hogy egy olyan bőséges termés mutatkozott, mint már régen nem. Harminc-negyven fürtöt számoltak meg egy tőkén, a húsz fürt átlagosnak számított (Szemtanú). Csak a móri és csókái szőlőhegyeken mintegy 60 000 vödömyi szőlő veszett kárba, amelynek értéke elérte a félmillió forintot. Elfagyott a kukorica is, de leginkább a búza károsodott, néhány helyen egyáltalán nem volt szem a kalászokban. Csákberényben befejeződött az úrbéri rendezés, beleértve a szántókat, réteket, legelőket és az erdőket is. Július 22-én a königgrätzi csatában szerzett sebei következtében meghalt gróf Wimpffen Ferenc Alfonz, Lamberg Karolina grófnő férje. November 19-én Tőrösön teljesen leégett a nagy pajta, tele takarmánnyal és gabonával. Gróf Lamberg Rudolf a pajtát a következő évben teljesen újjáépíttette. Az orondi Annamajorban felépült a cselédház és a második juhistálló. Augusztus 19-én gróf Lamberg Fülöp feleségül vette Wenck- heim Mária bárónőt, báró Wenckheim László leányát.