Dakó Péter - Erdős Ferenc - Vitek Gábor: Fehérvárcsurgó története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 31. (Fehérvárcsurgó - Székesfehérvár, 2004)

Főúri nemzetségek címerei alatt (Vitek Gábor)

együtt. 1794-ben a Bodajk felöli határ kiigazítását követően Csapó Benjámin térképezte fel. 1812-ben és 1813-ban felbecsülték, összeírták javait, s határjárást is tartottak a környéken. 1820-tól hat esztendeig báró Perényi Imre bérelte a csurgói és keresztesi egyházi tizedjövedelmeket. Az 1760-as években a Fejér vármegyei falvak többsége csupán „szokás szerint" teljesítette szolgálatait, ahogy a földesúr - kezdetben még szerényebb szükségletei megkívánták; sem szerződésük, sem urbáriumuk nem volt. Ott, ahol - az Eszterházy-uradalmak településeihez hasonlóan - szerződés rögzítette a jobbágy-földesúri viszonyt, a Mária Terézia királynő által elrendelt szabályozás elősegítette, hogy megakadályozzák a földesurak túlkapásait. A csurgói, 1768. évi urbárium összeállítója szerint a település korábban érvényes urbáriummal nem rendelkezett („sőt nem is volt"!), azonban a Károlyi család levéltárában, s a helytartótanács urbariális iratai között fennmaradt egy 1764-ben keltezett úrbéri szerződés. A földesúr uradalmi tiszttartója újévkor öt telkes és 25 féltelkes jobbággyal, valamint 58 házas, 44 ház nélküli és hat házzal rendelkező, haszonbérlő zsellérrel kötött megállapodást. A falu határában kezelésükbe közel 284 holdnyi megművelt és 243 hold pusztán hagyott szántóterület, azonkívül 228 hold rét tartozott. Úrbéres szolgáltatásaik közül a pénzjáradék mindösszesen 114, az árendások bérleti díja 33 forintot, az igás marhákkal végzett ingyenmunka, a robotkötelezettség 253 napot tett ki egy esztendőben. Ezeket egészítette ki a 128 csirke és 1140 tojás beszolgáltatási kényszere. A faluban nyolc malom működött, amelyek közül kettőt az uradalom, hatot pedig az úrbéresek üzemeltettek. A kocsmáitatásból és húsmérésből származó bevételeket fél esztendeig élvezhették. Az egyezség alapján az egész telekkel bíró jobbágyok fejenként hat forintot róttak le, s évente három meszely (egy meszely 0,33-0,45 liter) „jókifőtt tehénvajat", egy ludat, tizenhat csirkét és harminc tojást juttattak. A féltelkesek három, a negyedhelyesek ennek felét fizették készpénzben, a kulináriákat az egész telekhez viszonyítva arányosan adták. Karácsonyra a község egy hízott sertést, húsvétkor egy borjút és két bárányt, pünkösdre egy borjút neveltek a földesúr asztalára. A szarvasmarhát tartók karácsony táján ölnyi fa betakarításával és fuvarral tartoztak, az úgynevezett „gyalogjobbágyoknak" (értsd: igásálatot nem tartók) telente öt öl tűzifát kellett kivágni, amelyeket az előbbiek szállítottak Mórra avagy Fehérvárra. Az uraság mindezek mellett előírta, hogy az általa kijelölt, ugaron hagyott szántó- és rétföldeket kötelesek megművelni. A fuvarkötelezettség kiterjedt az uradalmi épületek karbantartásához szükséges anyagokra és a vadászati alkalmakra is. Történelmi tapasztalataink alapján állítható, hogy az alapvető, úgyszólván predesztinált érdekkülönbség következtében úrbéres és földesura között nem lehetett összhang. Ezt támasztja alá a vármegyei nemesi közgyűlés 1766. július 28-29-i jegyzőkönyvi bejegyzése: az alispán jelentette, hogy - többek kö-