Dakó Péter - Erdős Ferenc - Vitek Gábor: Fehérvárcsurgó története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 31. (Fehérvárcsurgó - Székesfehérvár, 2004)

Út a gyökerekhez (Bernáth Péter)

ÚT A GYÖKEREKHEZ Községünk és környéke több évezredes múltra visszatekintő történetének ki­adását veheti kezébe a Tisztelt Olvasó. Fehérvárcsurgó Község Képviselő-tes­tülete 2004-ben döntött Fehérvárcsurgó története című kötet kiadásáról. Ezzel a határozattal régi mulasztását pótolta, a lakosság több esztendő óta megfo­galmazott igényének tett eleget. Fejér megye északnyugati részén a Móri-árokban található községben törté­nete során kultúrák és népek váltották egymást. Az államalapítást követően, rövid idő alatt már templom hirdette az itt élők keresztény elkötelezettségét és élni akarását. A települést a történelem során mindig szorgalmas, szebb és boldogabb jövőt álmodó lakosság népesítette be. A megélhetést hosszú-hosz­szú ideig a mezőgazdasági termelés és az állattenyésztés biztosította, csak az 1950-es évektől jelent meg a térségben a bányászati tevékenység. Elsőként a kincsesbányai bauxitbányászat, a balinkai szénbányászat, végül a '60-as években az üveghomok-bányászat biztosított munkalehetőséget a térség lakó­inak, így a fehérvárcsurgóiaknak is. A mezőgazdasági tevékenység kollektivi­zálásával a fiatalok egyre inkább Székesfehérvár különböző üzemeiben vál­laltak munkát, találták meg megélhetésük forrását. Az olvasó a kötet áttekintése során megállapíthatja, hogy a kiadvány anya­ga Fehérvárcsurgót komplex szemlélettel mutatja be. A magunk mögött ha­gyott XX. század, amely békés, boldog évekkel köszöntött ránk, az első és második világháborúval mégis a borzalmak százada lett, hiszen igen komoly anyagi és véráldozatot kívánt községünktől is. A továbbiakban a század köze­pétől kezdődő szovjet típusú diktatúra jelentett az itt élők számára is nagy próbatételt, mely az 56'-os forradalmat és szabadságharcot követően szülő­földjét nagy számban elhagyók kivándorlását eredményezte. A szocializmus békésebb korszakát 1990-ben beköszöntött rendszerváltás követte. Az Önök támogatásával néhány év alatt elértük, hogy községünkben euró­pai színvonalú infrastruktúra épüljön ki. Ma már a hozzánk érkező turisták igazi magyar tájban gyönyörködhetnek, melynek vonzerejét az is bizonyítja, 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom