Dakó Péter - Erdős Ferenc - Vitek Gábor: Fehérvárcsurgó története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 31. (Fehérvárcsurgó - Székesfehérvár, 2004)

Jobbágyokból szabad földművesek (Erdős Ferenc)

lóan gazdálkodó földművesekké lettek, megszabadultak az „ingyenmunkától", s terményeik mintegy húsz százalékát sem kellett leadniuk a földesúrnak és az egyháznak. A beszolgáltatási kötelezettségtől megszabadult javakat szabadon értékesíthették, gazdaságuk és családjuk gyarapodására fordíthatták. Az 1853-ban kirobbant krími háború pedig ismételten megnövelte a gabona, a bor és az élőállat iránti keresletet. Az 1850-es évek első felében Csurgó népessége elérte az 1650 főt. A lakosság fő megélhetési forrása a földművelés, az állattenyésztés és a fuvarozás volt. A napszámból élők keresete egy forint és 30 krajcár között változott. Az állatállomány: 100 ló, 360 ökör, 60 szarvasmarha, 250 sertés és az uradalomhoz tartozó 7 ezer juh. A század közepére tovább növekedett az iparosok száma: egy kádár, három csizmadia, két kőműves, kilenc molnár, négy kovács, három szabó, egy cipész, két asztalos, két bognár, tíz takács és négy ács élt a faluban. Képesítéssel csupán a kőművesek és az ácsok nem rendelkeztek. A tehetősebb mesterek legényeket és tanoncokat is tartottak; a csizmadiák kettőt, a molnárok 15-öt, a kovácsok pedig ötöt. Az uradalmi téglaégetőben évente százezer téglát és nyolcvanezer cserepet égettek. A három felekezeti iskolát kettőszáz tanuló látogatta; a római katolikus iskola tanulóinak száma hetven, a református iskoláé száz, az evangélikus iskolába harminc tanuló járt. A káposztáskertekről szóló egyezség hitelesítői (1853)