Dakó Péter - Erdős Ferenc - Vitek Gábor: Fehérvárcsurgó története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 31. (Fehérvárcsurgó - Székesfehérvár, 2004)

Főúri nemzetségek címerei alatt (Vitek Gábor)

FŐÚRI NEMZETSÉGEK CÍMEREI ALATT Az új évszázad beköszöntével a sokat szenvedett település legnagyobb nehézségeit az állandósuló katonai beszállásolások, valamint a számukra végzett ingyenmunka; a hadiszállítás (forspont) és élelmezésük (a „porció" az állami hadiadó terményben fizetett része, tulajdonképpen hadseregtartás) jelentette. Az állami vezetés a törököktói visszaszerzett, „újszerzeményi" területeknek benne Fejér vármegyének is - maradéktalan gazdasági kihasználására törekedett. A vármegye azonban a felszabadító harcok során a pusztulás szélére jutott; falvai javarészben elnéptelenedtek, lakói az akkor védettséget jelentő Győrben, Tatán, Veszprémben és Komárom vármegye településein kerestek menedéket. A Magyar Udvari Kancellária utasítására 1698-ban a Fejér vármegyei nemesi közgyűlés falvainak népeire úgynevezett téli adót, s minden egyes adózóra két forint rendkívüli adót vetett ki; a 34 adózó családfővel rendelkező Csurgóra közel 413 forintot. Ezeken felül a „földesurak részére egyszer s mindenkorra kivetett adó" a csókakői uradalomban háromszáz forintot tett ki. 1700 februárjában a csurgói „szegény emberek" a vármegye joghatóságánál tettek panaszt. Előadták, hogy a községbe elszállásolt német ajkú katonák visszaéléseitől sokat szenvednek, s nem elégednek meg a vármegye „rendelésével": naponta háromszor főtt ételt követeltek; ebédre és vacsorára két tál ételt! Állítólag Pákozdon beszállásolt hadnagyuk rendelkezett ilyenformán. Annak ellenére, hogy „olyan meleg szobával tartják őket, hogy alig maradhat meg benne az ember", minden egyes katonának egy-egy takarót is kellett adniuk. A kérvényből az is kiderül, hogy Varga Gergely jobbágy megelégelte a történteket, s elhagyta a falut, „mert a német az ételért egy nap háromszor is megverte a feleségét". A káplárral együtt egyébként összesen kilenc fegyveres tartózkodott a községben, s rajtuk kívül egy asszony, egy szolga, tíz paripa és az uralkodó tíz, teherszállító ökrének ellátása is növelte a falusiak nehézségeit. A vármegyei közgyűlés előtt felszólaló a következőképpen fejezte be mondandóját: „segítsen a megye rajtuk, hogy további pusztulásra ne jussanak. Ami még nem fordult elő eddig, szappant is követelnek a katonák ruháik mosásához".