Polgár Péter Antal: „Idő setétedék..." - Fejér Megyei Levéltár közleményei 30. (Pusztavám - Székesfehérvár, 2003)

Az egyáltalán nem mellékes mellékszál

vánról lehet szó!] lakásán házkutatást végeztek volna, fegyvereket keresve. Holott Halvachsot - mint azt láttuk a korábbiakban - ugyan­ezzel meggyanúsították a kihallgatások során, s a halála után róla ké­szült jelentésekben is mint meg nem erősített tényt említik!) Stoffer Lászlót, Tamás Tibort, Farkas Andrást, Mészáros Jánost szintén fel­mentették. A börtönre ítéltek közül Mahler Nándorné és Lázár Pál kivételével a bíróság egy sor enyhítő körülményre való tekintettel há­rom évi próbaidőre felfüggesztette a végrehajtást. Az ő esetükben az ítélet 1958. május 14-én jogerőre emelkedett, s egyúttal a Móri Járási Rendőrkapitányság által korábban elrendelt és 1957. szeptember 20-án végrehajtott vagyoni zárlatot is feloldotta, amely addig érvényben volt Auer, Gaál, Tamás, Pratsler, Stoffer és Sörös vagyonára. A bűnügyi költségek megfizetésére egyetemlegesen kötelezte viszont az elítélte­ket. Lázár és Mahlerné esetében is beszámították a rendőrségi őrizet­ben töltött másfél, illetve két hónapot. Hogy a másodfokú ítélet az ő esetükben mit hozott, nem tudjuk. Bodri Imre szerint senki nem kapott letöltendő szabadságvesztést. 328 A kirendelt és a megbízott ügyvédek jó munkát végeztek a körül­ményekhez képest, s enyhének mondható ítéletek születtek. A többiek az előzetes letartóztatásban töltött hónapokat nem tekintve, végrehaj­tott szabadságvesztés-büntetés nélkül úszták meg a megtorlást. Igaz, annak „civil módját", az „utána nyúlást" már ők sem kerülhették el... Gaál Józsefet nem sokkal az itt tárgyalt események után egy másik ügyben is letartóztatták szabotázzsal gyanúsítva, s néhány heti, a szé­kesfehérvári „Szabó palotában" kiállott őrizet és a vele együtt járt megaláztatások után elengedték. 329 Tamás Tibort - mint láttuk az imént - a bíróság felmentette „bebi­zonyítottság hiányában" a vád alól, és mentesítette a vagyoni hátrány alól is. A móri rendőrkapitányság azonban minden bizonnyal nem ér­tett egyet az ítélettel, mert két héttel a jogerős ítélet után, 1958. május 29-én 21 óra 45 perckor bírói vagy rendőrhatósági határozat nélkül [!] házkutatást tartott náluk a bűnügyi alosztály egyik nyomozója, régi ismerősünk, Skanda Károly őrmester. A rendőrhatóság másik két kép­viselője Fogarasi László rendőr tizedes és Moór Mihály rendőr törzs­Bodri Imre személyes közlése, 2002. november 5. 329 Gaál József személyes közlése, 2002. december 28. - Homoki József állítása szerint (2003. január 8.) ö járt közben Gaál érdekében Klujber Lászlónál, s ennek köszönhető a szabadulása.

Next

/
Oldalképek
Tartalom