Polgár Péter Antal: „Idő setétedék..." - Fejér Megyei Levéltár közleményei 30. (Pusztavám - Székesfehérvár, 2003)

A vizsgálat

úgy részese volt a brutalitásnak, mint a többi elkövető, s a legkisebb jelét sem adta annak, hogy az ütlegelést meg akarta volna akadályozni. Azon állítása pedig teljesen életszerütlen, hogy Halvachsnak az udvaron való bántalmazását nem látta, csak hallotta, csak a többiek elmondásából tud a szerencsétlen áldozat ütlegeléséről. Ahogyan Moór, ő is látta és hallotta az ütlegelést, amellyel egyetértett (hiszen abban mindketten részt is vettek!), s hogy az esetet bármilyen módon egyáltalán helytelenítette, vagy szóvá tette volna, arra még csak nem is céloz a vallomásában. A fentiek ismeretében meglepő lehet az olvasónak, hogy ugyanakkor Krauzer Vilmost terheltként hallgatták ki, holott őt egyértelműen csupán gondatlanság terheli az ügyben, amennyiben (minden bizonynyal) akaratlanul elősegítette a szökést. Halvachs tragédiájának kialakulásában nem működött közre, az egyik akta mégis a Krauzer Vilmos és társai halált okozó súlyos testi sértési ügy címet viseli. A fogdaügyeletes kihallgatása Móron, a járási ügyészség épületében zajlott le augusztus 7-én, feltehetően a reggeli órákban, a munkásőrök pusztavámi vallomástételét megelőzően. Az nyilvánvaló számunkra, hogy a katonai ügyész elsősorban a rendőrség mint államhatalmi szerv felelősségét akarta tisztázni a vizsgálat során. Erre a munkásőrök válaszaiból lehet következtetni, hiszen vallomásukban kitérnek arra is, hogy látták-e vagy sem Moór törzsőrmestert, amint bántalmazta a sértettet. Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy a munkásőralegység ezen ügyben játszott szerepe azonos megítélés alá kell, hogy essék a rendőrségével, mert hiszen azzal karöltve, „hatósági közegként", a járási rendőr- és munkásőrparancsnok tudtával, beleegyezésével (esetleg az utóbbi parancsára?), azaz közhatalmi funkciót betöltve, és - mint az nyilvánvaló - nem magánszemélyként vett részt a Halvachs István „szökött rab" elfogására szervezett akcióban. Maga ez a tény egyébként sem egyedi eset, annál is inkább, mert a katonai ügyész felfogása szerint civileknek minősülő munkásőrök rendszeresen voltak részesei rendőrségi akcióknak már a kezdetektől fogva, s a szervezet fennállása alatt mindvégig. Nem beszélve arról a tényről, hogy a testület felállításával a hatalom egyik célja eleve „az ellenforradalmi elemek restaurációs kísérletének megakadályozása, illetőleg ennek érdekében a fegyveres erők támogatása"^

11 volt. 317 .„A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1957. évi 13. sz. Törvényerejű rendelete a munkásőrségről, Tanácsok Közlönye V. évf. 10. sz., 1957. február 20. A népi