Dakó Péter - Vitek Gábor: Vereb története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 29. (Vereb, 2003)

Szelíd dombhátak közt [Vitek Gábor]

SZELÍD DOMBHÁTAK KÖZT Vereb község „szelíd dombhátak között fekszik egy - a Velencei-tó vizébe ömlő - kis patak völgyében", a Velencei-hegység északi előterében. „E patak forrása - vezeti be a településről közel száz esztendővel ezelőtt írott összegző tanulmányát Károly János - a falu fölötti gyümölcsös kert [év]százados hársfái alatt, boltozott kútból föld alatt épített hosszú csatornán vezeti tovább az üde vizet." Lovasberény, Vértesacsa, Vál és Pázmánd helységekkel határos útifalu település a vereb-pázmándi-völgymedence északkeleti részén. 120 hektáros központi belterülete a vereb-pázmándi-patak (Bágyom-ér) jobb oldali forráságának bal partján fekszik 170 méteres tengerszint feletti magasságban. Külterülete 2112 hektár. Térsége szerkezetileg völgymedence, alaktanilag lösszel fedett eróziós, azaz a folyóvíz völgyképző munkája által kialakított halom- és dombvidék, amelynek kialakulásában a kéregmozgásoknak és a löszképződésnek volt a legnagyobb szerepük. Alapja változatos pannóniai üledékekből (agyag, homok, homokkő) épült, délkeleti irányban jelentősen erodált, vagyis a folyóvíz, szél és jég pusztító munkája során lehordott, lepusztított és kibillent pannóniai táblarög. Ezt a földfelszínt a riss-würm jégmentes korszakban fiatal szerkezeti mozgások érték, s a Váli-völggyel párhuzamos északnyugati-délkeleti irányú vetődések mentén lépcsősen feldarabolódott és lesüllyedt. Az így kiforrott hosszanti sülylyedékterületet a földfelszínt letaroló eróziós völgyek lecsapolták, s jelentékeny völgymedencévé formálták, amelyben kialakulása idején bővizű patakok folytak Vértesboglár-Vértesacsa irányából a pusztaszabolcsi süllyedékterület felé. Az újpleisztocén kori, utolsó jégkorszak második felének strukturális mozgásai következtében vízhálózata lényegesen módosult; patakjának kapcsolata az északról érkező vízfolyásokkal megszakadt, a felszabdalt völgymedence belsejét tíz-húsz méter vastagságú lösztakaró töltötte ki. A völgykatlan felszínének alaktani jellegét napjainkban a fővölgy felé irányuló, mélyre vágott eróziós mellékszorosok, keskeny löszhátak és vízválasztó gerincek, a környezetükből kifaragott szigethegyek (Likas-kő 222, Szőlő-hegy