Dakó Péter - Vitek Gábor: Vereb története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 29. (Vereb, 2003)

Terület és nép, a kettő elválaszthatatlan [Vitek Gábor]

rögzítette a jobbágy-földesúri viszonyt, a Mária Terézia királynő által elrendelt szabályozás elősegítette, hogy megakadályozzák a földesurak túlkapásait. A jobbágytelek mértékét és a szolgáltatásokat szabályozó 1767. évi rendelet végrehajtásakor, 1768-ban (az iratokat és az urbáriumot március-április folyamán készítették el) Vereben név szerint 48 adófizetőt; 44 telkes jobbágyot (colonus) és négy „lakos"-t, azaz más házánál lakó zsellért (subinquilinus) tábláztak be. A népességnövekedés által felerősödött telekaprózódás következményeként közülük csupán négy telkes bírt legalább egész, 24 fél, 16 pedig negyed telekkel, összesen húsz egész telek mennyiségben. (Az 1768. évi verebi úrbéri tabellát lásd a Függelék VlII-ban.) Közel száz esztendő elteltével elsősorban az egésztelkesek számának - ha nem is folyamatos - csökkenése szembetűnő. A jobbágytelkek 1696-1768 közötti megoszlásának változásait az alábbi táblázat mutatja: 1696 1715 1720 1751 1768 egész telek 11 17 8 10 4 fél telek 8 18 7 31 24 negyed telek 10 4 8 26 16 nyolcad telek 4 Az urbárium mindenekelőtt megállapította a belső (intravillanum) és külső (extravillanum) részekből álló jobbágytelek nagyságát. A belsőség nem érte el az egy magyar holdas országos átlagot sem, amelyre a jobbágy házát építette, s magába foglalta a gazdasági udvart és a kertet is. A külsőség a föld minősége szerint változó terjedelmű szántóból és rétföldből tevődött össze. Vereb esetében együttvéve 742 magyar holdnyi szántóföldet, valamint húsz szekér szénát termő, azaz mintegy húsz hold rétet jelentett. Az úrbéri tabella szerint - a mezőgazdasági ingatlanok minősége szempontjából első osztályba sorolt - Vereben egy egész jobbágyhelyhez átlagosan 24 hold úrbéres szántó tartozott. A réteknél három osztályt különítettek el. Országos szinten egy jobbágytelekhez minimálisan hat szekérnyi szénát termő kaszáló tartozott, esetünkben viszont 12 szekérnyi, évente egyszer kaszált mennyiséget jelentett. A belsőség és rét pótlására ezt 216 holddal egészítették ki. A legelőt nem különítették el (ez 1836-1837-ben történt meg), tulajdonjoga a földesúré maradt, s annak majorsági marhái használták, a jobbágyokat használati jog illette meg. Feltéve, hogy a jobbágy a legelőn tehenet is tartott, ez után vajat kellett szolgáltatnia földesurának, ebben az esetben egy iccényi mennyiséget kifőzve. Amennyiben a jobbágy sertéseit a földesúr erdejében makkoltatta, ezért külön fizetett (évente hat forintot), de „a helység határjában lévő fiatalos erdőből" fajárandóság (faizás) gyanánt hol pénzért, hol díjtalanul épület-, szerszám- és tűzifát is kaptak. Ezért egész telkenként mindenkor egy öl tűzifa ki-